Bejegyzések, a következő címkével: tejszín

Kagylóleves chorizo-val és tejszínnel

 

 Teljesen tanácstalanná váltam ma, mikor kibontottam és rádöbbentem, hogy az az üveges főtt kagyló, amit vettünk, mérhetetlenül ecetes. Persze hogy tesztel az ember? Bekap egy falatot… és hát egyből minden bajom lett, olyan mértékben volt ecetes a drága. Pedig vajpuha volt.  Mélabúsan ücsörögtem. Aztán hirtelen eszembe jutott, illetve felderengett, hogy Apa valami levest szeretett volna. Miféle levest is készíthetnék ebből az apró kagylóból?

Kagylóleves chorizo-val és tejszínnel

Ez kell hozzá: 1 üveg sós lében eltett főtt kagylóhús, történetesen ez 20 dkg volt. 10 dkg chorizo, 15 cm póréhagyma, 20 szál snidling, 500 ml tejszín, 200 ml víz, gondolatnyi só, hangyányi rózsabors, gondolatnyi fokhagyma, 1/2 lime leve, olívaolaj. 

Így készült: Mivel meg akartam szabadulni az ecettől a kagylón, ezért szitába téve leöblítettem. Hagytam lecsepegni. Így csak egy kis pikantériája maradt, ami még jót is tett neki. A chorizo-t – illetve a hirtelen jött ötlet miatt ennek hiányában egy jófajta és igen puha, de a spanyollal megegyező méretű és állagú ! gyulai kolbászt –  nem túl vékonyan felkarikáztam. Serpenyőben olaj nélkül megpirítottam. Közben gyorsan felkarikáztam a pórét is. Amikor a kolbász csodás piros zsírja kisült, rádobtam a hagymát, de nem pirítottam, csak kavartam rajta egyet. Rögtön hozzáadtam a kagylóhúst, a felrázott tejszínt és a vizet. Az egészet felforraltam, majd 3-4 percig kis lángon főztem.Kóstolás után sóztam, pici granulált fokhagymát szórtam bele, csavarintásnyi rózsaborsot. A végén pedig az apróra vágott snidlinggel kínáltam meg. Újabb kóstolás, a fél lime leve, egy csurgatásnyi olívaolaj. Azt hiszem 10 percen belüli időt futottam Tovább tartott leírni, mint megcsinálni.

kagylóleves chorizo-val tejszínnel

Meg kell mondjam, hogy nem bántam, hogy nem volt csípős a kolbász. Az ízvilág egy cseppet sem volt magyaros. Inkább mindennek remekül érvényesült az íze. Bár ma még csak megkóstoltam egy kanálnyit, hogy utána kell-e sóznom, vagy sem. Tiszta kínszenvedés ám gyümölcsnapon egy olyan lakásban létezni, amit teljesen belengedez az isteni sült kolbász-illat Micsoda szívás. Kész akaraterő-próba! A leves kellően kagyló ízű, a tejszíntől gondolatnyit édeskés, a lime levétől finoman savanykás, a kolbásztól pedig enyhén füstös-fűszeres lett. Aki kedvet érez hozzá, bátran próbálja ki.