Bejegyzések, a következő címkével: mustár

Húsgombócok mustáros gombával – zsemlében

 

   Úgy döntöttem, hogy néhány recit idehozok a fészen ideiglenesen működtetett Bodzáról. Mégiscsak jobb helyen lesznek itt 😉

  Ez egy egyszerű töltött zsemle, másként 🙂 Egyik hétvégén, mikor nagyobb adag lapockát daráltam le, akkor ezt a fél kiló husit nem simán eltettem, hanem már ízesítve, gombócolva fagyasztottam le. A gomba is úgy lett, hogy sok volt az akkor készülő ételhez, így lepirítva és kihűtve lefagyasztottam. Innentől kezdve egy hétköznap esti vacsi pillanatok alatt el tud belőle készülni.

Húsgombócok mustáros gombával – zsemlében

Fűszeres, bazsalikomos, illatos és forró. mennyei 🙂

Mustáros húsgombócok zsemlében2
Ez kell hozzá: 500 g darált hús, só, bors, fokhagyma, balzsamecet esszencia, bazsalikom (legjobb a saját, amit magunk szárítunk a nyáron, esetleg kapjuk barátnőtől  😆 ) , 200 g gomba, 1 nagy vöröshagyma, 400 ml tejszín, 1-2 ek. mustár, 4 korpás zsemle, pici olaj.

Így készül: A gombát és a húsgombócot én reggel kivettem a fagyasztóból, de ha frissen készítjük, akkor is jó, sőt! A darált husit fűszereztem sóval, pici borssal, fokhagymával, pár csepp balzsamecet esszenciával, jó sok bazsalikommal és összegyúrtam. Aztán apró gombóckákat formáztam, amit egy kis olajon forgatva kb. félig meg is sütöttem. 18 gombóc lett ennyi husiból.
A megsült gombócokat félretettem. Az olajra rádobtam a közben félfőre vágott hagymát, aztán amikor megpárolódott, akkor a gombát is. Ezt a hagymás gombát jól átpirítottam, enyhén sóztam, borsoztam, végül felöntöttem a tejszínnel, és hozzákevertem a mustárt. Gyorsan visszatettem bele a húsgombócokat és még kb. 10 percig együtt főztem őket, de a főzőlapot már lekapcsoltam, csak a maradékhőt használtam.
A zsemlék tetejét levágtam, a belüket összenyomkodtam, belül az oldalukhoz préseltem, majd a forrón gőzölgő, illatos gombás gombócokat beleszedtem. 😛

Mustáros húsgombócok zsemlében4

Hűű… nagyon finom volt, próbáljátok ki, megéri 🙂

Fűszeres, bazsalikomos, illatos és forró. mennyei :)

Mustáros sonkás-sajtos csiga – U1

 

Amikor sok dolgod van, a legjobb recept, ha még többet csinálsz magadnak Már nem egyszer elsütöttem ezt magammal szemben. Annak ellenére, hogy így estére tuti és garantált a kipurcanás, legalább jól és mélyen alszom egy ilyen nap után. Ma nagyon zaklatott napom volt odabent, sok nyűggel és megoldandó dologgal. Meg is oldottam, csak sok időmet elvette. Ezért minden pillanatban azt vártam, hogy indulhassak haza. Gyorsan elszaladtam egy update pékségbe, majd hazahurcoltam a zsákmányt. Osztás-szorzás, 5 perc pihit engedélyeztem magamnak az erkélyen a függőszékben, lábat lógatva. Addig kitaláltam a vacsit, már betettem az első adag mosnivalót, kipakoltam a főzéshez. Végül a maradék szabad kapacitásommal, mikor a valahanyadik adag mosott ruhára vártam, összedobtam egy kis reggelinek valót. Valahol halványan derengett, hogy Norbi is csinált valami hasonlatost egyik délután, de úgy rémlik, mintha az sima kenyértészta lett volna, és mustárra sem emlékszem, pedig ennek az ad pikantériát.

mustáros sonkás-sajtos tekercs - U1

Mustáros sonkás-sajtos csiga – U1

Ez kell hozzá: 125 g liszt, 125 g mastermix, 1 kk. só, 200-250 g natúr joghurt, 1 ek. olívaolaj, 1 sütőpor, update mustár, 3 szelet frikandó sonka, 150 g füstölt sajt.

Így készült: a sütőt előmelegítettem 190°C-ra, a tepsibe sütőpapírt tettem. A tésztához a lisztet, mastermixet, sütőport és sót összeszitáltam. Hozzáadtam az olívaolajat és a joghurtot kanalanként adagolva összeállítottam a tésztát. Kis gombócot gyúrtam belőle, majd kb. 2-3 mm vékonyra nyújtottam. Az egyik szélén kb. 2 cm.-es sávot kihagyva jócskán megkentem update mustárral. A hozzám közelebb eső széléhez fektettem a 3 szelet, zsírjától megfosztott frikandó sonkát, ráreszeltem a füstölt sajtot, amit elegyengettem a mustáros területen. Jó szorosan felcsavartam, 2 cm-es karikákra vágtam és tepsire tettem. Rögtön mehetett a sütőbe és kb. 15 perc múlva finom kis bigákat vehettem ki. Tökkkkéletes reggeli lesz belőle. 16 bigácska lett ebből az adagból.

Ezt a fajta tésztát használom a sós pitékhez, májas vagy húsos táskákhoz is, de így is jól szerepelt.

mustáros sonkás-sajtos bigácskák