Bejegyzések, a következő címkével: cukkini

Jól sikerült tévedés – sült krumpli helyett sült cukkini – U1

 

 Múlt héten Apa egyik kedves kollégájától kaptam egy cukkinit. Nem volt kicsi, inkább nagy. Néztem-néztem pár napig, hogy mit csináljak vele? Na nem mintha nem szeretném, de méretileg nekem nagynak tűnt. Ha felvágom, utána meg mi legyen a maradékkal? Merthogy Apácska nem eszik ilyen ,,füveket”, főleg, ha az zöld.
Pénteken szabadnapom volt, így mint a nem normális rendes házisárkány, reggel bevittem Apát, aztán vásárolni mentem, majd otthon ki- és elpakoltam, mostam, mostam, mostam és közben teregettem, teregettem, teregettem, közben takarítottam, majd délután főztem. Még szerencse, hogy ,,csak” ennyi dolgom volt, mert mire készen lettem, jól el is fáradtam. Na de ez itt kit érdekel, nemde? Jöjjön a cukkini-sztori:

Végül csak felvágtam azt a bazi nagy cukkinit. Jó kemény volt, még a spéci késemmel is kemény küzdelem volt kettéhasítani. Kiszedtem a magjait, meghámoztam. Megint bámultam rá egy darabig, mint hal a levesben. Aztán – bár éles sikoly nélkül – izomból csíkokra, majd kockákra vágtam az egészet.

Az ihletadó recept a fejemben egy David Rocco cukkinifasírt volt, amit ő füstölt scamozával, friss pecorinoval, morzsával, tojással, fűszerekkel állított össze. Az egészet pedig úgy kezdte, hogy a – nem meghámozott! – zsenge cukkinit kockára vágva kisütötte olívaolajban, kinyomkodta a levét, tálban hagyta kihűni. Ehhez keverte hozzá a többi finomságot.  Mennyei lehet!

A hasonlóságot itt maximum a cukkini neve jelenthette. Mindenesetre ott hevert előttem a tálcán egy hegynyi ,,helyes”  cukkinikocka. Gondoltam, megpróbálom kisütni, megnézem mi lesz belőle. Bő olajban sütöttem, mint a brassóihoz való krumplikockát szokás.
Az eredmény döbbenetes lett! Szépen megsültek a kockák és mikor megkóstoltam az egyiket – aztán még egyet meg még egyet meg még egyet  – annyira finom volt, hogy vetekedett a krumplival! Ha azt is hozzáteszem, hogy előre nem sóztam meg, (mert úgysem eresztett volna levet) csak utólag, hát teljesen olyan, mint a krumpli. Ráadásul még update is, ami külön öröm.

Végül mindet kisütöttem, szépen lecsepegtettem róla az olajat, utólag sóztam. Mire Apácska hazajött – és mire észbe kaptam volna – nem maradt belőle semmi. Sem fotózni való alanyok, sem kóstoló.  Egyszerűen muszáj volt rájárni és megenni, na…. Ez van, ha az ember félig kecske is.
Amikor meséltem neki, hogy micsoda felfedezést tettem – lelkesedésem alapján azt hihette, hogy minimum a spanyol viaszt fedeztem fel, vagy annál valamivel érdekesebb dolgot – a kemény cukkini felhasználásával kapcsolatban, és micsoda finom lett az eredmény, az én kedvesem bizony azt kérdezgette, hogy hagytam-e kóstolót? Le is döbbentem, a szó bennem akadt és most azon jár az agyam, honnan szerezzek gyorsan egy nagy, kicsit szikkadtabb cukkinit a héten.  
Addig is bátran ajánlom mindenkinek, hogy ha összehozza a sors egy nagy, de legalább jó kemény cukkinivel, ne féljen kést/baltát/fűrészt ragadni és némi izomerő bevetésétől se riadjon el: az a dög még menthető és nagyon finomat lehet belőle készíteni!