Régi bejegyzések kamrapolc

Be kell vallanom, hogy nem emlékszem, kitől kaptam tavaly az orchideámat. Egy szál volt, pár virággal, amit sokáig csodálhattam. Elvirágzás után, amikor visszaszáradt a virágszár, levágtam.
Ezután vártam-vártam, sokáig semmi sem történt, az én szép virágom megpihent. Majd most tavasszal egyszer csak észrevettem, hogy valami történik! Új támasztógyökeret kezdett nevelgetni, többet is, majd az egyik ilyen kis halványzöld kezdemény felfelé fordult. Akkor már nagyon kezdtem neki drukkolni. A virágszár is lassan, de kitartóan és nagyon hosszúra nőtt. Engem is meglepett, bár persze kapott speciális tápot ehhez a mutatványához. És végül ez lett belőle:

Még mindig van rajta kb. 15 bimbó és kezdemény. Remélem lesz kedve és ereje az én gyönyörűségemnek, hogy minddel megajándékozzon. Sosem gondoltam, hogy panelban, mindenféle spriccelgetés és egyebek nélkül is jól tudja magát érezni egy ilyen szépség. Hát most picit büszkélkedem és őt is megdicsérem ám, megsimogatom a leveleit is 😉

Azt ugye tudjátok, hogy a legismertebb orchideát meg is esszük? Az általunk ismert vanília ugyanis a kosborfélék családjába tartozó orchidea-faj, mely a Vanilla nemzetségnek a tagja. A növény termése maga a ,,kincs”, de érdemes utána nézni a neten, mert a virágja még nemes egyszerűségével is elegáns 😉

A napokban rajtunk kívül álló okok miatt volt egy kis gabaj itt a Bodzával. Először tanácstalanul álltunk a dolog előtt, miszerint éppen szüneteltetem a blogot.

Aztán Apácska oknyomozott pár órát és mivel utána is tanácstalanok voltunk, írt Annának, és a nemműködiknek. A hiba okát most sem tudjuk – csak sejtjük – és ma reggelre hipp-hopp ismét itt vagyunk.

Reméljük, hogy aki esetleg éppen akkor nézett be hozzánk, amikor ,,nemműködtünk”, mégis visszatér és talál olyasmit, ami kedvére való.

Szóval a hiba elhárult és itt vagyunk Köszönjük a freeblog csapatának!

Húsvét utáni héten készült egyik nap egy gyors és szép – szerintem nagyon is szép, mert a kedvenc színem – mozzarellás borsófőzelék. Feltétnek maradék, szeletelt lapockasonkát sütőpapíros tepsiben egymás mellé fektettem, színes borsot tekertem rá és csak úgy pőrén, szép pirosra sütöttem. Mmmm… isteni volt. Együtt a kettő is 😉 Mivel fotó akkor nem készült, újra a menüsorra tettem. Annyit változtattam rajta, hogy nem tettem bele mozzarellát, viszont egy kis friss mentát igen. Mondhatom, hogy csak szuperlatívuszokban tudnék róla beszélni, de ehelyett inkább leírom.

Mentás borsófőzelék – U1

Ez kell hozzá: 1 kg zöldborsó (naná, hogy mirelit), 200 g tejföl, 200 ml tejszín, só, bors, fokhagyma, friss menta ízlés szerint (most 3 hajtáscsúcs 6-6 levélkével), 2 ek. keményítő, pici hideg víz.

Így készül: a borsót lábosba teszem és forró vízzel felöntöm annyira, ami szűken ellepi. 10-15 perc alatt megfőzőm.
Előveszem a nagy blenderemet (turmixgép) és a megfőtt borsóból kihagyok kb. 2 merőkanálnyit, a többit a belekanalazom. Megsózom, granulált fokhagymát adok hozzá- vagy itt lehet belereszelni 1-2 gerezdet – , pár tekerésnyi borsot, a mentát, a tejszínt, végül a tejfölt. Ráteszem a tetejét és jó krémesre turmixolom.
Az egészet visszaöntöm a maradék borsószemekre, felforralom. Közben a 2 ek. keményítőt pici hideg vízzel simára keverem és hozzáadom a főzelékhez. Kavargatom, míg krémesre sűrűsödik. Megkóstolom, mert szinte biztos, hogy utána kell sózni.
Kísérője a ropogós-pirosra sütött borsos-sonka. Mennyei és gyönyörű a színe.

25 perc alatt összehozható, nagyon finom ebéd vagy vacsora. Mosogatás: 1 lábos, 1 blender, 1 tepsi. 🙂 Botmixerrel is készülhet, de akkor is menekítsünk ki előtte egy-két merőkanálnyi borsót, amit utána vissza tudunk bele tenni. Ez egy 4 fős adag, mert persze másnap mi ezt visszük ebédre. Apának nagyon ízlett, még repetázott is belőle 😉

A mozzarellás verzióban a tejszín helyett 1 db nagy mozzarellát csipkedtem a blenderbe, és jó adag friss petrezselymet is beleadagoltam, úgy turmixoltam össze. Úgy is nagyon-nagyon finom. Nekem meg mindegy, mert zöld és borsó és finom és mindig kettéáll tőle a fülem is, annyira szeretem

Apácska meglepett múltkoriban, amikoris kijelentette, hogy nincs itthon oregánó, pedig neki az a kedvenc fűszere. Nekem meg felszaladt a szemöldököm egy pillanatra, hogy mi a csuda? Kedvenc fűszer? Persze, mert az olyan pizza-alapfűszer neki. 
Bevallom, tényleg nem tartottam otthon oregánót, mert részemről inkább bazsalikomos vagyok. Nevelek az erkélyen minden évben, és bár tavaly ültettem oregánót, a termés olyan elenyésző volt, hogy talán egyetlen alkalommal el is használtam valamibe. De ennek kapcsán persze felkerült a bevásárlólistámra és be is szereztem. Tegnap pedig görögösre vettem a menüt és illatos-oregánós menüt készítettem – Apácska kedvére. Meglepő, de tényleg nagyon ízlett neki ;))

Oregánós-paradicsomos karaj, oregánós tepsis burgonyával és mentás tzatzikivel

Ez kell hozzá: fejenként 2 szelet karaj, szeletenként 2-3 karika érett paradicsom, csipet só, bors, granulált fokhagyma, olívaolaj és persze oregánó. Burgonya ízlés szerint, pici olajjal, sóval és oregánóval megszórva.
A mentás tzatzikihoz: friss mentalevelek, kígyóuborka, natúr joghurt, só és olívaolaj.

Így készül: A húst én már órákkal előbb fokhagymával és oregánóval megszórva, kis olajjal mgcsepegetetve pácoltam a hűtőben, de ez el is hagyható.
Az uborkát meghámozom, nagylyukún lereszelem, sózom. 10 perc múlva kinyomkodom, bőségesen mért natúr joghurttal (még mindig Tesco Creamfild a nyerő nálam, mert olyan sűrű, mint a görög) elkverem. Apróra vágott mentaleveleket és smaragdzöld olívaolajat keverek hozzá. Kész is, mehet lefedve a hűtőbe.
A krumplit kefével megsikálom, darabolom, összeforgatom olajjal, sóval, oregánóval, fokhagymával és mehet a sütőbe.
Egy nagy tepsit alufóliával és sütőpapírral bélelek ki, vékonyan megkenem sima olajjal. A karaj szeleteket enyhén sózom, szépen egymás mellé fektetem a tepsiben. Minden szeletre 2-3 karika paradicsomot vágok. Ezt is enyhén sózom, megcsepegtetem olívaolajjal, és persze oregánóval.  Ha megsült a krumpli, akkor beteszem a tepsit és közepes lángon kb 25-30 percig sütöm.

A húst és a krumplit melegen, a mentás tzatzikit pedig jó hidegen tálalom. Ha krumplit nem eszünk hozzá, akkor ultra update a menü ;)))

Imádom a színét, annyira nyárias 😉 Sütés előtt a tepsiben: és igen, a fürtös paradicsom szárából is tettem mellé, mert annak annyira finom az illata, hogy nem hagyhattam veszendőbe menni.

Azt gondoltam, biztosan zseniális, szeretjük a krémes sütiket. Nem is tudom hirtelen, hogy anno kinél bogarásztam ki ezt az intelligens kókuszos szeletet. Mert állítólag intelligensen 3 részre válik az anyag a tepsiben, sütés közben.
Az ízével nem volt bajom, de az állaga… A teteje jó, mert tényleg szépen fennmaradt a kókusz, plusz még meg is szórtam, hogy fehér legyen. A közepe nekem nem jött be, nyilván nem ilyen krémes állagra számítottam. Az alja pedig nem pudingszerű, hanem csirizes lett. Nekem. De ettől még lehet, hogy van akinek tetszene. Ha nagyon szeretné, elküldöm a receptet neki.

Csináltam fotót róla, hogy tudjam, mit nem fogok még egyszer elkészíteni. Régóta nem ért kudarc, de ez nagy csalódás volt számomra. Nem akarok találgatni, hogy miért olyan, amilyen. Azt a receptet követtem, amit anno kinyomtattam, mégsem tetszik. Van ez így 🙂