Havi Archívum: október 2012

Új-ságok házunk táján

 

 Igen, mert nemrég igazi házba költöztünk. Így minden tiszta újdonság, mivel egy lakásból nem hordozza magával az ember pl. a tűzhelyét.
Így mifelénk most minden új és bizony kicsit tanulni kell a gépeket. Számomra furcsa volt, de már egészen jól belejöttem a kerámialapon való főzésbe. (de hogy azt mit kell takarítani, hogy tiszta és szép legyen, azért nincs sehol sem reklámozva…) Mégis megszerettem. Mint ahogy a sütőnket is, ami számomra talán az egyik legkedvesebb gép a konyhában. Csúcstechnika, kettéosztható sütőtérrel, ha csak az egyik felét akarom használni, energiatakarékos, okos, mindenféle extrákat tud, amiket igyekszem kiismerni. És gyööööönyöööörűűűűűen süt. Ez akkora élmény számomra, hogy nem győzök betelni vele: végre minden olyan, mint “mások” fotóin.

Először egy sajtos leveles rudat sütöttem. Vagyis 4 rudat 🙂 Semmi extra, levelestészta, tojás, 3 féle reszelt sajt a tetejére. Közben leskelődtem, hogy húzza fel a tésztát a levegő, hogy pirul meg a tetején a sajt, és  hogy marad világos és vékony a talpa… egy álom számomra. Aztán volt paradicsomos oldalas, amire a végén picit rágrilleztem. Eközben a sütő másik felében krumplit sütöttem más hőfokon. Szuper lett mind a kettő 🙂 Aztán sültek pizzák, kettesével! Mekkora élmény volt, hogy fele annyi idő alatt készen volt minden!

Apácska részére talán a legjobb a mosogatógép. Eddig nem volt, most aztán alig van kézzel mosogatás. A metódus szerint nálunk 2 naponta telik meg, bár mehetne csak az egyik kosárral is,, félprogramon, de sokszor az sincs tele, így inkább kivárom a 2 napot. Még jó, hogy poharunk és tányérunk van bőven ;)))

De szeretem az új mikrót is, és bár főzni is lehetne vele, meg sütni is, valahogy megmarad a melegítés, olvasztás, ritkán a párolás funkciója számomra. Aztán most elfér a kenyérpirító a pulton, ami nagyon jó, mert szeretjük a pirítóst, és eddig csak akkor rágtunk, ha volt kedvünk elővenni a dobozból a szekrény tetejéről lepecázva.

Eltüntettük a mosogatószeres flaskát, mert beépítettünk egy adagolót a mosogatóba, ezt nagyon élvezem, nagyon praktikus és még csinos is. Ráadásul tiszta véletlen, de passzol a csaptelephez. 

Tulajdonképpen egy letisztult, sallangoktól mentes, nagyon praktikus konyhát sikerült összehoznunk. Minden kézre esik, most már tudom is, hogy mit hova tettem el, megtalálok mindent elsőre, ez csak 2 hétig volt kalandos. Alul csak fiókok vannak, hogy ne kelljen térden csúszni egy kuktáért vagy lábosért. Felül magasan vannak a dolgok, hogy Apa is odaférjen mindenhez. Én meg kaptam egy fellépőt, hogy a fenti szekrényben tárolt dolgokat is elérjem, ha kell, bár ott a ritkán használt eszközök vannak elszállásolva. Szállóigévé is vált már, ha használni akarjuk: -Kérem a fellépőt, szeretnék fellépni! -És mit adsz elő? :)))

És bár még nincs elég székünk, de lett egy hatalmas nagy, igazi, családi étkezőasztalunk. Elfért, sőt mi is elférünk, sőt még sokan elférünk majd körülötte. Nagy dolog ám ez, mert eddig egy sarokba szorított asztal rövid és még rövidebb oldalán szinte egymás tányérjába lógva, a lábunk összefűzve étkeztünk a panel konyhájában. Most olyan “fölnöttesen”, egymással szemben, kényelmesen tudunk étkezni, még a tálalni való is odafér bőven az asztalra. Szenzációs 🙂

Vagy a fürdőszoba, ahol nem kell kijönni egyikünknek, hogy a másik beférjen 🙂 Nem táncterem, de kényelmes lett és persze praktikus. 
Alapjában véve – mindenki szerint – sokkal nagyobbnak látszik a ház a valós méreténél. De mint kiderült, ez mind a berendezésnek köszönhető, hiszen a lakóparkban még kb. 40 ugyanilyen, ugyanekkora ház van, csak másmilyen berendezéssel, elosztással. Mi igyekeztünk a közösségi tereket meghagyni – nappali-étkező – az eredeti méretükben, hiszen jórészt itt zajlik az élet. Aludni, dolgozni, pihenni a kisebb szobák tökéletesen elegendőek, a vendégek is kényelmesen elférnek a nekik szánt szobában.
A szomszédaink fantasztikusak, mindenkivel nagyon jó a kapcsolat, a hangulat. Biztos, hogy tavasszal megszervezünk majd valami közös bográcsolást, vagy ilyesmit.

Ennyit a haciendáról. A rancs ugyan nem nagy, de amikor 3 napig ás és gereblyéz és egyenget és füvet vet és locsol és igazgat az ember, akkor azért… hát éppen elég 🙂 A fű egyenlőre a jövő évi porfogó szerepét tölti be az építkezés miatt, ha megmarad. Illetve, ha kibújik és megindul. A mai időjárás egyébként éppen kedvez neki, tisztára olyan, mint Angliában, így a fűmagok boldogok lehetnek és nagyon remélem, gyökeret is eresztenek de iziben!

Nagyon várjuk a kerítésünket, mert bár így nyitott és totál amerikai stílusú a kert, ami jár az jár és igenis szereljék már fel. Kicsit úgy érezni, mintha átjáróház lenne a rancs, és a kutyalábnyomokból is látom, hogy ez valóban így van. Most mindenki, aki megnyomja a csengő gombját a kaputelefonon, fel is rohan rögtön az ajtóig, mi meg pillogunk, hogy nem látjuk, ki van odakint, csak ha már kinyitjuk az ajtót. Illetve nincs hova szerelni a postaládánkat és jelenleg még csak “csőposta” üzemel. Egy darab maradék pvc cső, amire alkeszfilccel ráírtam a nevünket. Ezért mindenki postája hozzánk jön: a szomszédéké, a lakóparké, a miénk, már csak azt várom, hogy a másik ugyanilyen nevű família postáját is mi kapjuk meg :)))

Szóval kalandos az élet, én meg próbálgatom a cuccainkat. Készült hétvégén sütőtökös-sonkás-baconos kelt kifli, csináltam már csokidarabos-amarántos kekszeket, tökmagos-tepertős pogácsákat is. Ma viszont arra gondoltam, előveszem az (új) aszalómat is és almát fogok aszalni, amit utána keserűcsokiba és vágott dióba, vagy pisztáciába mártok. Ki kell próbálnom, mert lehet, hogy karácsonyra mindenkinek majd csak ilyen kis gasztroajándékra futja majd 🙂 és persze le kell tesztelnünk, hogy valóban ehető-e? :))) Ebben Apa biztosan partner lesz.

További új-ságokkal majd jövök, ha már a dolgozószoba olyan állapotba kerül, hogy hozzáférek a gépemhez. Addig mindenkinek szép őszt kívánok 🙂