Sajtos-baconös cukkinifasírt – U1

 

Megint valami olyan, amit csak a saját kedvem szerint készítettem, hiszen Apácska nem eszik cukkinit. Meg is kérdezte, hogy az mi, fűfasírt?  Hát persze, Szívem.
Szóval köszönet nagynénéméknek, hogy elláttak egy hatalmas barbapapa formájú cukkinivel, aminek az egyik felét, és amit a hűtőben még találtam hozzá, felhasználtam ehhez a finomsághoz. A másik felét pedig ma rántva eszegetem, jó fokhagymásan és sósan, ropogós bundában, mert szeretem 🙂

cukkinifasírt nekemnek ;))))))))

Sajtos-baconös cukkinifasírt – U1

Ez került bele: kb. 250 g hámozott, lereszelt cukkíni, 100 g csökkentett ch-tartalmú magos kenyér (Penny Wellness – legfinomabb), 1 tojás, 50 g kisütött bacon, 50 g reszelt sajt vegyesen: parmiggiano reggiano és edami, só, bors, fokhagyma. Bunda: update morzsa.

Így készült: a cukkínit hámoztam, lereszeltem, sóztam és állni hagytam. Addig a maradék bacont kisütöttem, a kenyeret késes aprítóval nem túl apróra daráltam. Utóbbit a bacon után a serpenyőben megpirítottam. Kinyomkodtam a cukkínit, és összeállítottam mint egy fasírtot, vagyis minden ment bele. Fűszereztem is, de nem túl erősen. Aki szereti, tehet bele egy kis piros chilit, nagyon passzolna hozzá.
Gombóckákat formáztam, morzsában megforgattam, picit ellapítottam és kevés olajon megsütöttem. Forrón az igazi, mert úgy még nyúlik benne a sajt!

Magában is megállja a helyét, de köretnek is kitűnő és a bacon miatt nem annyira “csajos”, hogy az egyébként mindenevő pasiknak ne lehetne feltálalni

9 Comments

  1. Gabi

    Kedves Bodza! Fantasztikusan néz ki ez a fasírt! A Penny Wellness kenyér a Penny Market terméke? Tudnál róla még információt mondani? Köszi,

    Reply
  2. BodzaBlog

    Kedves Gabi 😉 Elővettem a kenyeret, de azt hiszem igen, a Penny marketé, mert más nem szerepel a zacsin. Forgalmazza a Penny market Kft. A neve Wellness Rozskenyér. Szeletelt, halvány türkizzöld mintás zacsiban van, 500 g és 299,-Ft. 100 g termékben 33,69g a szénhidrát, ebből cukor mindössze 0,55g. Ezek nagyon jó értékek a hagyományos kenyerekkel szemben. Sőt, a Lidl wellness kenyere, ami szintén magos és az a Jókenyér terméke is hasonló értékekkel bír. Azt csak azért nem szeretjük annyira, mert savanyú az íze. Ez pedig finom, minden formában: frissen, pirítva, bundás kenyérnek, morzsának reszelve, szendvicsnek, mindenhogyan 🙂 És mivel a nagy melegben ezen a nyáron ritkán sütök, így abszolút favorit nálunk. Próbáld ki, szerintem ízleni fog. 😉

    Reply
  3. Gabi

    Kedves Bodza! Köszönöm szépen a kimerítő választ. 🙂 Mindenképpen ki fogom próbálni. Mostanában mi is keresgéljük, hogy pékáru terén hol lehet jó minőségű, finom és nem túl drága kenyeret venni, ami még nem is hizlal. Norbi kenyere is jó lenne, ha nem lenne ennyire drága. Az Aranycipő pékségnek van még a Pro Body kenyere, ami árban a fele Norbiénak, az összetétele ugyanaz, és csak 6g ch-t tartalmaz. A Príma Pék-nél is kapható, csak sajnos nem mindig járunk ilyen helyen, ezért is örülök az infódnak, mert Penny és Lidl azért jóval több helyen van.
    Szuperjó a blogod, örülök, hogy olyan recepteket teszel fel, amivel fogyózni lehet!! Gyönyörűek a fotók! Köszönöm! 🙂

    Reply
  4. BodzaBlog

    Szia Gabi 😉 Látod mindig tanul az ember: nekem pl. fogalmam sem volt, hogy létezik Pro Body kenyér, illetve, hogy a PrímaPék hálózat is forgalmaz ilyesmit. Nem mintha sokat járnék ilyen helyen, de elraktároztam az infót, biztos, ami biztos.
    Örülök, hogy tetszik a Bodza 😉 Jó régen csinálom már, illetve Apácska a ,,profi technikusom” a dologban, de mindig örülünk, ha valakinél tartalmilag és küllemileg is tetszést arat 😉 Gyere máskor is!

    Reply
  5. Gabi

    Szia Bodza! Örülök, hogy én is tudtam Neked valami infóval segíteni. Most látom, hogy Aranycipőt írtam az Aranycipó helyett. :)) Hi-hi.. Nézd meg a honlapjukat, ott megtalálsz mindent erről a kenyérről. Valószínű egyébként, hogy még a Príma Pék-en kívül máshol is forgalmazzák, mert a párom a Savoya Parkban lévő péknél is látott ilyet. Az Aranycipónak Pesten az hiszem csak az Arénában van üzlete, azért örültem én is, hogy a Príma Pék is árulja. Tele van magokkal, és nagyon finom, jó laktató és 1 szelet simán elég egy reggelire. (Amúgy nem magamtól vagyok ilyen okos, hanem a Facebook-on van egy csoport “Akik szeretik az Update1 pékségeket” néven, őket szoktam olvasgatni, itt megosztanak egymással mindenféle infót az Update cuccokkról, illetve hogy mivel lehet ezeket kiváltani, tesznek fel recepteket, stb. Nagyon sokat tanultam már tőlük. A férjem tegnap hozott nekem Penny-s kenyeret, húú tényleg nagyon finom, úgy ahogy mondtad. Hálás köszönet érte!!! További jó főzőcskézést, sütögetést kívánok Neked! Üdv, Gabi

    Reply
  6. BodzaBlog

    Gabi, köszönöm 🙂 annak a csoportnak tagja voltam, de már kiléptem belőle, mert a sok okoskodás a végén sok(k) volt. Van egy másik helyes, kevésbé egymásra licitáló tagokból álló csoport is: Akik szeretnek egészségesen élni névvel, ott jobban érzem magam 🙂 ha gondolod látogasd meg a csoportot, mindenki nagyon kedves és aranyos 🙂 Örülök, hogy ízlett a Penny-s kenyér, még ha nem is 6 a ch-ja, de akkor is finom. Rendes férjed van :)))

    Reply
  7. Mona

    Szióka,
    Mivel tényleg dömpingben lehet ízletes cukkinit vásárolni nekem is van általában itthon és elkészítettem ezt a receptedet is. Nagyon ízletes volt.:)
    Nálad mi újság? Megvagy 🙂

    Szia
    Szép napot.
    Mona

    Reply
  8. BodzaBlog

    Szia Mona 🙂 nem vesztem el, csak költöztünk és rengeteg dolog jár evvel. Persze sok jó is van, pl. éppen tanulom az új háztartási gépeimet. Főzőlapot, sütőt, mikrót, stb. Próbálok velük jól összebarátkozni, aztán előbb-utóbb visszatérek a “normális” élethez és akkor majd receptek is fognak felkerülni a Bodzára. Örülök, hogy ízlett a cukkínifasírt. Ha eszembe jut valami újabb ötlet, biztosan megosztom itt 🙂

    Reply
  9. Mona

    Szia Bodza,
    nagyon-nagyon jó „ismerkedést” kívánok Neked…élvezd ki minden pillanatát…nagyon izgi időszak az a tapasztalatom:)
    szia
    Mona

    Reply

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.