Havi Archívum: augusztus 2011

Chilis csirkeszárnyak szezámmaggal – U1

 

Szerintem a csirkeszárny az egyik legjobb haverok-buli-kaja. De ha csak ketten vagyunk, akkor is jó egy nagy adagot sütni belőle, mert ez még másnap is finom tud lenni. Amikor ilyen fejlövésem van – mármint, hogy csirkeszárnyat akarok cupákolni és igen, a végét, ami megsült, lerágni – akkor mindig valami jó kis pácot keverek hozzá. Most chiliset.

chilis csirkeszárnyak - isteni ördögfülekkel, amiket csupa élvezet elrágcsálni :))))))))))) ugye?

Chilis csirkeszárnyak  szezámmaggal – U1

Ez kell hozzá: 20 db csirkeszárny, szójaszósz, chiliszósz, halszósz, édes szójaszósz, olaj, őrölt gyömbér és fokhagyma, update ketchup, szezámmag.

Így készül: a szárnyakat nagyon alaposan megpucoljuk, lemossuk. A páchoz valókat tetszőlegesen összekeverjük, ezért nem írtam mennyiséget fentre. Azt tudom, hogy ehhez a mennyiséghez kezdetnek mindenből 2 evőkanálnyit tettem, mártáskeverővel simára kutyultam. A szezámmagot is belekevertem. Aztán persze még ebből-abból, hogy sósabb, vagy csípősebb legyen, tettem hozzá amit kívánt(am).
Ezután a csirkeszárnyak kb. egy fél órát csücsültek benne, jól rájuk tapicskoltam a pácot. Papírral bélelt – nanáhogy, elvégre még akarom használni – tepsibe szépen sorba raktam őket. Forró sütőben, szabadon, takarás nélkül sütöttem meg őket, hogy legyen mit rágni rajtuk.
Amikor megsült, kicsit hagytam hűlni. A körete darabokra vágott jégsaláta. A saláta ,,dresszingje” maga a pecsenyelé lett, ami minden finom ízt magába gyűjtött és kellően ragacsos is volt, jól tapadt a salátára.

Tudom, hogy az édes szójaszósz nem update, de pont abból nem volt olyan nagy mennyiség, hogy kiverje a biztosítékot. Akinek ez sok, hagyja ki belőle. De akkor hol marad a ragacs? Amit olyan jóízűen lehet lenyalogatni az ujjainkról? Ráadásul a kis ördögszarvacskákat még jobban esik elropogtatni, ugye?

Másnap Apának az alábbi körettel tálaltam:

Forró wokban kb. 3 ek. olajat forrósítottam. Közben leheletvékonyra vágtam egy fokhagymagerezdet. Az olajba őrölt gyömbért és késhegynyi chilit szórtam. Apukája termesztette, méregerős, de csak gondolatnyi került bele. Szép sárga lett tőle az olaj. Ebbe aztán beleszórtam a vékony szeletke fokhagymákat, majd egy-két kavarás után tettem bele a fent említett szószokból, kivéve a ketchupot. Előre beáztattam forró vízbe egy marék fafül- és shitake gomba keveréket, másik edényben pedig 50 g üvegtésztát. A forró szószba beletettem a gombákat, majd kb. 100 g fagyasztott, darabokra tört ceruzababot, illetve 1 ek. szezámmagot. Pár percig pirítottam, végül hozzáadtam a leszűrt üvegtésztát és még egy kis chiliszószt a színe és íze kedvéért. A végén pedig egy üveg szójababcsírát is hozzákevertem. Leírmi sokáig tart, megcsinálni kb. 5-6 perc alatt meg lehet. Tányérra szedtem, a tetejére pakoltam még pár csirkeszárnyat és kész. Apa teljesen odáig volt érte és ez nekem minden munkát  – még ha csak 5 perc is – megér.

Fából vaskarika: cukkiniból sült krumpli? :))

 

Pár hete írtam, hogy micsoda felfedezést tettem. Persze azóta sem találtam nagyobbacska, szikkadtabb cukkinit. Kivártam 🙂 ez így lehet, hogy pofátlanság, de üzentem az eredeti találmány ajándékozójának, hogy szívesen fogadnék még ugyanolyat.  Aztán egyik nap Apácska hazaállított egy olyannal.
Miután egy kis sérülést lefejeztünk róla, meghámoztam, kimagoztam és kockára vágva hűtőbe tettem. Utólag úgy gondoltam, ha simán kint hagyom egy iccakát szikkadni a tálcán a konyhában, akkor még jobb eredményt érhettem volna el vele.

Végül másnap, vagyis tegnap, olajban kisütöttem a kockákat, csak utólag sóztam meg. Így lett a cukkiniból sült krumpli.

Apácska is evett belőle, de azt mondta, hogy nem lesz a kedvence. Így neki a balzsamos-bazsalikomos pulykamáj mellé egy pucér kígyóuborkát csíkoztam fel. (És most majd a gúgli megint idetalál a pucér szóra, mint egyszer a stat szerint a ,,pucér nagymamá”-ra is :))) )

Balzsamos-bazsalikomos pirított pulykamáj

 

Ritkán eszünk májat, épp nemrég kérdeztem Apát, hogy lenne-e kedve. Akkor nemet mondott. De amikor tegnap vásárolni voltam, meseszép és friss pulykamájat láttam. Fél kilót vettem csak belőle, de nem bántam meg.
Mostanában, hogy mellőzzük a hagyományos köreteket, próbálok valami extra kis bolondságot, egy kis csavart vinni a hagyományos ízek mellé. Az ugyebár szentháromság, hogy máj nem létezhet bors és fokhagyma nélkül. Még a mézes sem 🙂 De úgy gondoltam, hogy ez a pulykamáj elbír még egy kis extrát. A végeredmény szuper finom, pikáns és emlékezetes lett.

balzsamos-bazsalikomos pirított pulykamáj - isteni eledel :)))

Balzsamos-bazsalikomos pirított pulykamáj – U1

Ez kell hozzá: 500 g friss pulykamáj, 2 lilahagyma, só, bors, fokhagyma, balzsamecet esszencia, görögbazsalikom, egy pici olíva a sütéshez.

Így készül: a májat megtisztítottam, serpenyőben az olajat megmelegítettem és abba óvatosan beletettem. A kerámiaserpenyőmbe – illetve ez a wok méret – alig kell némi olaj, kb. 2 szűk evőkanálnyi is elég volt. Amikor máj picit összehúzta az olaj a májat, akkor a közben csíkokra vágott hagymát is rátettem. Borsoztam, kis fokhagymát nyomtam rá. Közepes lángon sütögettem pár percig, majd megfordítottam a májakat. Eközben pici görög bazsalikomot apróra vágtam és megszórtam vele. (Most jut eszembe, hogy egy adag már megszáradt, akár morzsolhattam is volna bele egy kicsit.) Addig sütöttem, míg már nem volt véres a leve és a hagyma is kellően megsült. Végül nagy lángon egy perc alatt pirítottam rajta egy kicsit, vagyis zsírjára sütöttem. Kb. 1 ek. balzsamecet esszenciával meglocsoltam és elzártam alatt a tűzhelyt.
Tálba szedtem a hagymát, arra ültettem a pirított májakat, óvatosan megsóztam és görög bazsalikommal díszítettem. Amit utána persze jól megettünk

Szeretem a zsenge májat, de nem szeretem, ha véres. Apa is mindig kihangsúlyozza, hogy a puha májat szereti, a csizmatalpat nem. Eltalálni, hogy mikor lesz éppen jó, szerintem bűvészmutatvány. De most sikerült! A tálban azért látszik a kifolyt leve, de épp ez az: a máj nem maradt már véres. Tiszta elégedett voltam magammal.

Reklám: imádom az olívaolajakat. Most a salátához való mellett egy húsokhoz ajánlott Bertollit is vettünk. Hmmm… nem bántam meg, nagyon finom vele minden húsféle.

Kefíres-töpörtyűs pogácsa – U1

 

Mértékkel! Csak mértékkel update, de azért írom ezt így, mert melegen – és langyosan és hidegen – is ellenállhatatlan lett.
Nyilván megint nem a spanyol viaszt találtam fel, de a múlt heti sonkás-mozzarellás-hagymás táskákon morfondírozva – ami nem érte meg, hogy legyen róla pikcsör – azon agyaltam, hogy ha csak kicsit akarok valamiből, és ha nem akarom keleszteni, akkor vajon az a tészta hogyan működne? Az a bizonyos egyszerű, ezer féle módon használható, joghurttal/tejföllel/kefírrel is készíthető tészta, ami olyan egyszerű, mint a pofon. Meg kell mondjam, ez már megen’ tökkkéletes lett. Épp amit vártam: omlós, könnyű, gyors, semmi macera nincs vele, kb. 12 perc alatt össze lehet dobni belőle bármit.

update töpörtyűs pogácsa - hehe, de tényleg :)

Kefíres-töpörtyűs pogácsa – U1

Ez került bele: 150 g liszt, 150 g mastermix, 1/2 cs. sütőpor, 1 ek. olívaolaj, kb. 200 g kefír, 1 csapott tk. só, 1 csapott tk. bors, 200 g mustáros töpörtyűkrém, szezámmag.

Így készült: vihargyorsan Egy tálban összekevertem a mastermixet és a lisztet a sóval, borssal, sütőporral, Hozzáadtam az olajat, a kefírt és gyorsan gombóccá dolgoztam. Rugalmas, jó kis tésztagömböcöt kell csinálni belőle. Ezt kinyújtottam, mint az igazi tepertős pogit, úgy kentem meg a mustáros töpörtyűkrémmel. Úgy is hajtottam meg: balról jobbra, jobbról balra, fentről le és lentről fel. Ezután kinyújtottam és a legpicibb pogiszaggatómmal kiszaggattam. Csak ez tartott sokáig. A tetejére még egy kis maradék kefírt kentem és megszórtam szezámmaggal, de mindez opcionális és saját ízlésű csicsa készíthető rá. 175°C-ra előmelegített sütőben kb. 12-15 perc alatt megsültek. Mivel szőkék, a talpukat lestem, hogy mennyire sültek meg. Egy baj van vele: túl finom melegen

kefíres-töpörtyűs pogácsa - tényleg update, hehe :)

Ha váratlan vendégeink jönnének, akkor sem jönnék zavarba, mert mire bemelegednének, már eléjük is tudnék tenni valamit. Most töpörtyűs, de lehetne  kolbászkrémes, sonkás, padlizsános, mustáros-túrós, vagy csak natúr, akkor is működne. Sőt, ha úgy lennének váratlanok, hogy előtte telefonálnának, akkor mire ajtót nyitnánk, már érezhetnék az illatát