Magvas update kenyér – U2

 

Van úgy, hogy majd megeszi az embert a fene. Pl. egy zsenge cső főtt kukoricáért. Finom volt 🙂 Vagy egy magvas kenyérért, amit frissen, meg nem frissen, pirítva és pár naposan is szívesen megeszik. Hát egyik nap ilyen készült.

Magvas update kenyér – U2

Ez kell hozzá: 150 g mastermix, 150 g BL80 kenyérliszt, 150 g sima liszt (BL55), 2 tk. só, 10 g instant élesztő. késhegynyi aszkorbinsav, 3 ek. vegyes magocska: napraszotyi :), tökmag, mandulapálcika. 1 ek. olívaolaj.

Így készül: a száraz anyagokat átszitálom. Belecsorgatom az olívaolajat, majd vizet adok hozzá és a mixer dagasztó karjával kb. 6-8 percig keverem, amíg végül egy szép gombóccá áll össze. Kelesztés kb. 1 óra, formázás, majd újrakelesztés kb. 40 perc. Formázás után ollóval megcsipkedtem a tetejét. Ettől végül úgy nézett ki, mint egy disznoszaurusz :)))
Sütés: előbb 10 percig 220°c-on, majd  180°C-on még legalább 50-55 percig.  Elég nedves, így nem kellett hozzá plusz párásítás a sütőbe.

2 Comments

  1. Schneider Judit

    Szia,

    szeretném megsütni a kenyeret, de lenne pár kérdésem, ha lehetne. Mennyi vizet használtál illetve, hogy sütötted? Jénaiba? Kell rá fedő?
    Elnézés a tudatlanságomért, de kezdő vagyok és felcsillant a remény, hogy talán ezt én is megtudom csinálni! Nagyon köszönöm a választ!

    Reply
  2. BodzaBlog

    Kedves Judit! Nem jénaiban sütöttem, csak simán tepsin, mert ez egy elég tömör kenyérke. Mi inkább az ilyet szeretjük. A víz pedig 250-350 ml szokott lenni, de sosem mérem ki. Először az átszitált lisztből vegyél el kb. 50-80 g-ot, keverd inkább hígra a tésztát. Olyanra, mint a nokedli tészta. Utána szitáld hozzá a maradék lisztkeveréket, és úgy dolgozd össze rugalmas gombóccá. Ha ez meg van, már nem ragad a tészta, hanem lisztes kézzel ki tudod venni a tálból és el is válik attól, akkor jöhet az első kelesztés. Utána formázás: tenyérrel kilapogattam, a két szélét behajtottam, mint a rétesnél. Aztán felül hegyes csücsköt hajtottam, és onnan kezdve magam felé feltekertem. Hajtással alul, kicsit még kézzel megformáztam, megcsíptem ollóval a tetejét és úgy tettem sütőpapíros tepsire. Mivel ez elég tömör, masszív kenyérke, nem mászott el, szépen tartotta a formáját. Remélem sikerülni fog 🙂

    Reply

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.