Idegen tollak – Apukám kocsonyája

 

Az apukám nem egy elveszett lélek a konyhában. Mégis viszonylag ritkán vetemedik arra, hogy főzőcskézzen. Azért van pár dolog, ami megihlette már tőlem is, például a gorgonzolás karaj az egyik kedvencük lett.

Múlt héten szombaton avval hívott fel, hogy vett mindenfélét egy jó kocsonyához és úgy tette fel, mint egy jófajta húslevest, méghozzá anyu nagy, 12 literes lábosában. Kis lángon főzi, és biztosan jó úgy, nem hagyott ki semmit? Teljesen elámultam a telefon másik felén, dicsértem, hogy ügyes, és igen, nagyon finom lesz, a bőrösétől pedig jó lesz a kocsonya.
Aztán elment anyuért munka után, hazavitte. Akkor még mindig gyöngyözött a tűzhelyen a kocsonyaalap. Anyu belépett a házba és rögtön megcsapta az illat. Körbecsodálta, beleillatozott, és azonmód felhívott, hogy képzeljem, mit is csinált az apu.
Mondtam, hogy tudom, de ettől még el vagyok ámulva teljesen.

Aztán tálakba, dobozokba szedte, adagolta a levest, vagyis kocsonyát, kicsontozta a husikat, azokat is elosztotta. Sok-sok adag lett belőle.
Meg kell mondjam, hogy anyukám csinálja nekem a legfinomabb kocsonyát. De ez az apu-féle isteni lett! Csodaszép, aranysárga, tiszta, masszív, fantasztikus ízű lett. Még aggódott is kicsit, hogy nem lett elég tiszta. Micsoda? Szinte áttetsző, csillogó lett a ,,remegője”.
A legszebb az egészben, hogy az én apukám nem is szereti a kocsonyát. nem is evett belőle, még csak meg sem kóstolta. Ezért aztán tényleg egy művész, hogy ilyet alkotott! Megérdemli a dicséretet

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.