Tejfölös harcsa

 

 Hétvégén volt időm vacakolni itthon, mivel a rendes pasinap most sem nem nálunk zajlott.  Jól kigondoltam már pár napja, hogy megcsinálom valahogy a harcsát, amit Szolnokról, egészen pontosan Tiszapüspökiből kaptunk. Szegény uszonyos azonban egy kicsit furcsán volt ,,szabva'', így filé szóba sem jöhetett. Valami olyasmit kellett kitalálnom hozzá, ami finom, de diszkréten ápol és eltakar.
Gondoltam tepsiben sütöm a jószágot és megbolondítom valamivel. Aztán a zapukám hívott és mikor említettem, hogy miféle állatság kerül terítékre, azt mondta: jujj de finom az tejfölösen…
Akkor lettem benne biztos, hogy elő kell vennem a füstölt szalonnát is a hűtőből, meg egy nagy pohár tejfölt is.

 

Tejfölös harcsa

Ez kell a jószághoz: jószág jóféle, tiszai, cirka egy kiló darabolt harcsa pucolva. Só,frissen őrült bors, granulált vagyfriss, átnyomott fokhagyma, némi olívaolaj, 3 csík házi füstölt szalonna, 1 nagy pohár tejföl, 1 tk. pirospaprika.  Köretnek: 1 kg újrumli, 1 csokor petrezselyem, 1 citrom, fél római saláta levelekre tépve.

Így készül: a szalonnát kakastarajosra vágtam, megkenegettem vele az üvegtál alját. A jószágot besóztam, granulált fokhagymával és frissen őrült borssal megszórtam. Belefektettem egymás mellé a szeleteket a tálba. A tejfölt kikevertem egy pici sóval, a pirospaprikával, és még egy kis fokhagymával. Ráöntöttem a harcsára, a tetejére pakoltam az időközben 6 db-ra vágott kakastaréjokat és ˛180-190°C-os sütőbe toltam kb. 20-25 percre. Nem kell letakarni, hadd piruljon és izzadjon az a jófajta szalonna.
A krumplit csak megsikáltam, tepsiben sütőpapíron olívával és sóval megsütöttem, rászórtam a vágott petrezselymet, ráreszeltem egy citrom héját, meglocsoltam a levével. Az egészet nagy salátalevelekre tálaltam és mellé is bőven kínáltam, hadd ropogjon

 

tejfölös harcsa

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.