Kovászos uborka

 

 
Múlt pénteken elzarándokoltam a piacra és a kedvenc bácsitól csodaszép uborkákat zsákmányoltam. Na meg kaprot. Aztán egy nénitől sikerült tormát is vadásznom. Vettem egy kis fehér kenyeret is. Boldogan hurcoltam haza a szajrét és… és rájöttem, hogy mind a két 5 literes befőttes üvegem elajándékoztam, mert utáltam, hogy figyelnek a szekrény tetején a konyhában.
Mivel nincs kamrám – micsoda boldogság is lehet egy kamra, amiben szépen figyelnek a polcon a mindenfélék – és kevés a hely, még örültem is neki, hogy eltűntek onnan. Csak most jött a pofáraesés hopponmaradás.

De egy háziasszony feltalálja magát. Előkaptam a legnagyobb leveses lábosom és mondhatom, még jobb is lett az eredmény, mint vártam. Így ugyanis teljesen egységes lett az íze minden uborkának.

Szóval fogtam a ,lájbost' és az aljára kaprot és a megtisztított és csíkokra vágott torma egy részét tettem. Szépen körben sorbaraktam a megmosott, középen-hosszában bevágott, csinos uborkákat. Aztán fokhagymagerezdek jöttek és torma. Addig folytattam, míg tele nem lett a lábos. És pont elfogyott az uborka is. Micsoda párosítás! A tetejére is kaprot fektettem, szép virágosat. Szeletelt fehérkenyérrel betakartam. Kaporszárral leszorítottam. Sót szórtam a kenyérre, méghozzá bőségesen. Aztán forró vízzel felöntöttem, hogy a só a kenyéren átszivárogjon. Rátettem egy szelepes üvegfedőt – mer' ilyenem is van, mióta legújabb tefalszerzemény beköltözött hozzánk – és az egész lábost egy nagy műanyag tálba tettem. Kiköltöztettem az erkélyre, ahol meleg is volt, nap is sütött rá egy kicsit minden délelőtt. 3 nap múlva megharaptam egy ubit, ami már ízre isteni volt, de belül még kicsit nyers. Szerdán délután meg leszűrtem, behűtöttem.

 
Aznap estére a bácskai rizses hús – ami pulyka felsőcombból a legfinomabbabbabb ám – mellé ettük. Sokat. Nagyon sokat. Mivel jó sok leve lett, a maradékot kulacsba szűrtem és azt is behűtöttem. Apa csak úgy nyakalta és ezt nem bánom ám. Mi a boldogság, ha nem ez, egy döglesztő nyári napon?

Ma megint péntek van. Ú, hogy telik az idő. Ismét piacoztam  Most először a néninél kezdtem, szerencsére volt tormája. Nem sok, de azt mind megvettem. Akartam kérdezni mennyi, de megelőzött: Mennyit ad érte? Anynira meghökkentem, hogy csak néztem: jéé.. én szabom az árakat? Aztán mondtam, hogy elviszem annyiért, mint múlt héten, 250,-Ft-ért. Mosolyogva odaadta én meg boldogan caplattam az uborkás bácsihoz. Á.. nem annyira bácsi, mert apukámmal egyidős. Ezt is ma tudtam meg. Mint azt is, hogy náluk szelektív szemétgyűjtés van. Mindezt azért, mert mondtam, hogy mérje le a vászonszatyromat, amiben a torma van, mert arra akarom pakolni az uborkát. Megdicsért, milyen praktikus vagyok, de azért megkérdezte, adjon-e nejlont? Ráztam a fejem, hogy nem kell, köszönöm. Vettem még nála friss kaprot, fokhagymát, pár cső zsenge, tejes kukoricát. Szóval ugyanazt vásároltam, mint múlt héten. Pont ugyanazt

kovászos uborka, a nyár legfinomabb savanyúja :)))))))))) és még rímel is, hehe :)

3 Comments

  1. nokedli

    nekem sincs nagy üvegem, pedig már hetek óta néze, honnan tudnék szerezni. jó ötlet ez a lábas!

    Reply
  2. VirsLee

    😀 én bodzaszörpöt készítettem lábasba, mivel úgy emlékeztem van kantám (akarom mondani borkánom :D) de mikor hazaértem kiderült, hogy biza nincs…

    http://www.virslee.com/bodzaleeeeee.html

    Reply
  3. BodzaBlog

    Szia Nokedli és VirsLee 🙂 nem is tudom, miért problémáztam rajta. Hiszen nagyanyáink nagyanyjai tuti nem üvegben csinálták, hanem vagy cserépedényben, vagy valami lábasban. Hiszen nem a fény a lényege, hanem a meleg. Amúgyis: ki a fene tudna betenni egy 5 l-es üveget a hűtőjébe???? 🙂 naugye.

    Reply

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.