Mascarponés gesztenyetorta csoki alá rejtve

 

 Születésnapot fogunk ünnepelni szombaton. Titkon kicsit kis bodzámra is gondoltam, de elsősorban Kedvesem anyukájának a születésnapjára készítettem tegnap este a tortát. Akkor még úgy hittem, hogy ma munka után megyünk is Szolnokra. Sitty-sutty. Aztán kiderült, hogy ma este sitty-sutty a párom céges búcsúvacsira megy. Én meg ott kenegettem tegnap este 11-ig a művem, meg lapogattam az oldalát, hogy mára haptákba vágja magát a cucc.  De azért egész jól belejövök a piskótasütésbe.
Régen rettenetesen utáltam piskótát sütni. Sosem sikerült. Inkább mindig mást kevertem, mint piskótát. Most meg csak simán dekázás nélkül kimérem ahogy köll, oszt’ jóvan. Sikerül, szép lesz és magas és nem zuhan össze. Na, ez is így kezdődött. Mármint a torta.

 

Mascarponés gesztenyetorta

Ez kell bele: 6 tojás – én 8-ból csináltam, de túl nagy lett, így tuti elég a 6 tojásos adag is a 24 cm-es formához. Egyébként is mi ütött belém? Mindig hattal sütöm  – 6 ek. cukor, 6 ek. liszt, 1/2 cs. sütőpor, 1 mókáskanálnyi szódabikarbóna, csipet só, 1 van. cukor, 1 rúd vanília, 50 dkg mascarpone, 50 dkg gesztenyemassza, 25 dkg étcsokoládé, vagy tortabevonó, 2 ek. olaj, 2 ek. víz, 15 dkg pirított, vágott dióbél.

Így készül: A tortaforma aljára sütőpapírból vágunk egy kört, az oldalát pedig bevajazzuk és kilisztezzük. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a kristálycukorral finom habos krémmé verjük. Felverjük a fehérjét is kemény habbá, majd egy kis részével összeforgatjuk a sárga krémet. Hozzáadjuk a többi fehérjét és a 6 ek. lisztet 2 részletben a sütőporral és a szódabikarbónával rászitáljuk. Óvatosan lapáttal összekeverjük, mindig kintről befelé a tálban, hogy ne törjön össze a hab, hanem levegős maradjon. Beleöntjük a formába, elsimítjuk a tetejét és 180°C-os sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
Közben van időnk a krémre, ami rém egyszerű: fogjuk a gesztenyemasszát, összetörjük villával. Ha nem ízesített, akkor rummal és cukorral tupirozzuk fel. De állítom manapság natúr masszát nehezebb találni, mint ízesítettet, így evvel nem lesz gond. Általában elég édesek, aromásak, de egy gondolatnyi rum jólesik neki. Kikaparjuk a vanília irinyó-pirinyó csillogó, selyemfekete magjait és a mascarponéval együtt hozzáadjuk a gesztenyéhez. Jó habosra kikeverjük. Mehet a hűtőbe. Kész.

A diót durvára vágva száraz serpenyőben megpirítjuk, hűlni tesszük egy tányérra.

Ha a pitykóta megsült, rácsra tesszük kihűlni. Én a visszájára szoktam fordítani és a papírt még melegen lehúzom róla. Így szép sima a ,,teteje”. Amikor kihűlt, lapjában három lapra vágjuk. (jobban ügyelve az arányokra, mint nekem sikerült tegnap ). Ilyenkor lehet belecsempészni egy kis furmányt: a tésztát megcsepegtetni rummal vagy valami finom párlattal, ami nem csapja agyon a gesztenyét. De ha nincs ilyen furmány, akkor sincs gond. A krémet gondolatban 5 részre osztjuk. Ebből 2 résszel megkenjük az alsó lapot, rátesszük a következőt, azt is 2 résszel kenjük meg. Rátesszük a felső lapot. A maradék krémmel a torta oldalát kenjük be szépen, habkártyával lapogatva simára.
A csokit felolvasztjuk. Ez opcionális. Van aki gőz fölött tiszteli meg a csokit, én csak simán betolom a mikróba, amikor pedig megolvadt, akkor némi olajjal és forró vízzel szép simára keverem. Szóval a csokimázat ráöntjük a tetejének a közepére és a habkártyával szépen egyenletesen elkezdjük széthúzni, hogy lecsurogjon az oldalára.

Az oldalán is szépen elsimítjuk, majd a pirított, durvára vágott dióval belapogatjuk. Szép? Szép. Mehet a hűtőbe. Tálaláskor gyertya, napernyő, marcipán, rózsa, virág, hab, minden megengedett a jóízlés határain belül

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.