Kis csíra

 

 Nem hiszem, hogy olyan alap-dolog lenne mifelénk a csírák fogyasztása, hogy nyugodt szívvel úgy kezdhessem a mondatom, hogy ,,szerintem mindenki tudja''.  Mert szerintem sokan nem tudják, hogy micsoda jó dolog friss csírákat enni. Főleg télen és így a tél meg a tavasz között.

Naná, hogy én is megveszem télen az újhagymát, meg más régen primőrnek számító zöldeket. Mert hiányzik a  vitamin. Naná, hogy eszembe is jut, hogy gyerekként ilyen tavasszal volt, a hátsó kerben, szép libasorban és ki kellett húzni a földből és micsoda élmény volt az! Egy szelet vajas vagy zsíros döci meg a hagyma, aminek a végét kis sóba dugtuk és leharaptuk.

Ma már nem enném úgy sóval, még a hideg is kiráz tőle, meg nem eszem zsíros döcit sem – pedig annak milyen fílingje van, jajj! – de imádom a hagymát. Meg a retket, meg a salátát, meg meg meg…. sok mindent. Mindről a tavasz, a kirándulások, a műanyag dobozban eltett kenhető krémek, kőrözöttek, sültzsírok, stb. jutnak eszembe. Meg a húsvéti sonka, a márványos főtt tojás, a majonézes rumli és mellé a fonott kalács.

Nézegettem én ezt már egy ideje, hogy milyen szépek, milyen csinosak, de nem voltam elég elvetemült hozzá, hogy kipróbáljam. Most már tudom, hogy azért nem, mert nem voltak elég színesek. Ugyanis a múltkor megláttam ezt a ,,sangó retekcsíra'' nevű gyönyörűséget. Egyből beleszerettem. Meg amúgy is imádom a retkeket. Gondoltam próba, hazaviszem. Ja, mellesleg a piros színű, zöld fenyőfás egységben vettem, aztán elképedve láttam minap, hogy a sima piros kék csíkosban pontosan a felébe kerül! Lúzer   na mindegy. Szóval hazavittem. Megkóstoltam és épp olyan volt, amilyennek vártam. Retek ízú, enyhén csípős, ropogós és annyira, de annyira szép! Rögtön beletettem egy szénhidrát napi margarinos zsömlébe, némi rukolával egyetemben. Olvadoztam a gyönyörtől!
Hétvégén pedig amikor a rukolás tagliatellét csináltam, a tetejét csírával szórtam meg. Mit mondjak! A tönkölytészta barnája, a rukola és az avokádó csodaszép zöldje és a lila retekcsíra valami fantasztikus látványt nyújtott!
Mert ami szép a szemnek – nálunk – az finom a testnek. Igyekszem így készíteni az ételeket. Azóta vidáman ropogtatom a csírát.

Szemezek továbbá a brokkolicsírával is, de nem tudom, miféle íze lehet nyersen a ,,karfiolnak'  A hagymacsíra csinos, mert hajszálvékony zöld hajtásai végén ott csillog az apró fekete magocska. a szójababcsíra meg kövér! Nagy és kövér, mint egy pocok, de biztosan finom amúgy, valami salátába vagy thai jellegű ételben. Esetleg wokban készült pirított hús mellé bedobnám. Még nem tudom. Aztán van sima retekcsíra is, de az olyan semmilyen, mert barna magjából barnás hajtások fejlődnek és semmilyenszíne van.
Láttam J.O. egyik műsorában a kertészt, aki mindenféléket hajtatott. Ettől messze állok, de nagyon szimpatizálok az ötlettel. És igenis jó lenne, ha mindenki rákapna a kis magok hajtásaira, amikben koncentráltam van meg minden tápanyag, vitamin és nem mellékesen az íze a növénynek. Fantasztikus!
Gondolatban és lelki szemeim előtt guszta szendvicseket jelennek meg, amikből nem a sima fejes saláta levele kandikál ki, hanem egy nagy csomó cérnavékony csíra….. ahh    

Tegnap a husi mellé egy marék madársalátát kevertem össze lazán egy kis sangó retek csírával, némi olívával és csipet granulált fokhagymával, sóval. Fantasztikus ízélmény! Megéri kipróbálni  

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.