Felhívás

 

 Kaptam mindenkitől év végén és idén év elején a  jókívánságos, karácsonyfás, pezsgődurrantós, és  buggyant leveleket. Sok volt, amin mosolyogtam. Aztán eszembe jutott, hogy mikor még nem volt ez az internet-csoda, akkor milyen szép – jójó, néha giccses – képeslapokat küldtünk egymásnak, saját kézírással. Imádtam levelet írni
Ez ma sincs másképp, de ma már a világhálón röpködnek a levelek. Persze ebben is kiélheti magát, aki szereti csinálni, akár még saját kézírását is digitalizálhatja. Cc.. mégsem ugyanaz a ,,fíling''

Visszatérve: már mikor kaptam, akkor is azon elmélkedtem, hogy valahogyan át kellene formálni a saját szám íze szerint az alábbi felhívást. Aztán feledésbe merült, de ma előkerült a téma. Így hát megteszem! 

 

Hello Mindenki!

Mindenki, aki nekem 2008-ra a ,,Legjobbakat kívánom jövőre!'' mondatot kívánta, mondta vagy írta, jelzem, hogy semmi sem teljesült belőle. 

Ezért kérek Mindenkit arra, hogy ne ilyeneket, hanem egy kiló valódi Parmesan-t, esetleg Parmiggiano Regiano-t küldjön vagy hozzon nekem személyesen!

Köszönöm

 

Viccen kívül: Egyáltalán nem volt rossz a tavalyi év, de a sajtoknak örülnék, méghozzá igazán! (Sokkal értelmesebb számomra, mint pl. egy porcelánkutya, ami amúgy sem áll meg a tévé tetején ) Megmutatom, milyen formában, mert a reszelt nem az esetem és nehogy félreértés történjen:

ilyen igazi parmesant szeretnék!!! sokat, sokat, sokat :)

 jajjdetudnámszeretni :) ezentúl 300 szülinapom lesz! Jöhet az ajándék! :)))  És köszönöm!

(A képek forrása a képeken található!)

2 Comments

  1. MGL

    mennyire igazad van…de küldhetne csokit, vagy bort, vagy egy karton Dunhillt…

    MGL

    Reply
  2. BodzaBlog

    Azért a sajt, mert azt bármikor 🙂 Csokira ritkán, borra még ritkábban, Dunhillre pedig sosem vágynék :)De persze ez mindenkinél opcionális. Én két emberben gondolkodom és Apával mind a ketten valamiféle Kvaldlipi leszármazottak lehetünk :))) úgy vagyunk a sajtokkal, mint Gombóc Artúr a csokival: lyukas sajt, kerek sajt, szögletes sajt, krémsajt, lágysajt, kemény sajt, sima sajt, cakkos sajt, sós sajt, borsos sajt, penészes sajt, szinte bármilyen jöhet 🙂

    Reply

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.