Sajttorták – sósan és édesen

 

Van úgy, hogy mindenféléből van itthon, de mindenből csak egy kicsi. Szombat este kivettem a fagyasztóból leveles tésztát, túrót, parajpürét. Volt még almám és mascarponém is. Vasárnap  összekevertem az alapanyagokat. Két tortám lett, egy édes és egy sós. Mind a kettő finom lett, még jól is néztek ki, csak azért nem készült róluk fotó, mert lemerültek az akkuk a gépemhez és éppen töltőn voltak. 

 

Spenótos sajttorta

Ez kell hozzá: 1 cs. leveles tészta, 30 dkg túró, 15 dkg parajpüré, 10 dkg krémsajt – most sonkás, 10 dkg reszelt trappista vagy egyéb, só, fokhagyma, bors, 1/2 tojás 🙂

Így készül: A túrót a spenóttal, sóval, borssal, fokhagymával (persze granulált), krémsajttal, reszelt sajttal jól kikeverem. A levelest kinyújtom, a 24 centis formámnál kb. 3 cm-rel nagyobbra vágom, hogy beletéve legyen pereme is. Megkenem tojással, megszúrkálom villával, majd belehalmozom a spenótos-sajtos túrót. A tetejét csilivel kevert reszelt gouda és mozzarella sajt keverékével megszórom. Előmelegített sütőben, 190°C-on kb. 25 perc alatt megsütöm. 

 

Mascarponés almatorta

Ez kell hozzá: 1 cs. leveles tészta, 4 közepes alma, 25 dkg mascarpone, 1 tojás, 5 ek. cukor, 1 ek. házi vaníliás cukor, 2 ek méz, egy marák aprított dió, 2 marék búzadara, 1/2 tojás :), fél citrom leve.

Így készül: A leveles tésztát, mint az előbb úgy nyújtom ki, hogy a formába téve legyen pereme. Tojással megkenem, villával megszúrkálom. Az almákat meghámozom, magházukat kivágom, 1 cm-es karikákra vágom és egymás mellé szépen körberakosgatom a tortaformába igazított tésztán.  Citrommal megcsepegtetem. Megszórom a dióval, meghintem 2 marék finom búzadarával.
A mascarponét kikeverem a cukorral, tojással és mézzel. A házi vaníliás cukortól szép fekete pöttyös lesz. Amikor már jó habos, rákanalazom az almára, a forma alját megütögetem és mint a másik tortát, előmelegített, 190°C-o sütőben megsütöm. Amikor kihűlt, porcukorral megszórom. 

2 Comments

  1. 93266

    Kedves Bodza,

    Hálás köszönet a tegnap esti gyors telefonos segítségért:)
    Sajnos, pont az történt amire felhívtad a figyelmemet, elázott az alja.. sebaj, tudom mit(miket:) rontottam el.
    Ha nem baj, a selejtesből nem küldök, de mivel ízre nagyon finom, amint sikerül egy felvállalhatót készíteni, küldök neked:)
    És köszönöm, hogy meghoztad a kedvem a sütéshez!!!

    Reply
  2. BodzaBlog

    Szia sofn 🙂 Örültem, hogy hívtál és beszéltünk. Ne bánkódj, majd legközelebb jobban sikerül 🙂 Kell egy kis rutin, de ha már kedved van hozzá, akkor semmi sem állíthat meg a siker útján! 🙂 További jó próbálkozást! 🙂

    Reply

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.