Kannibáltál és labdapecsenye

 

   Kedves Sütis nénétől kaptam a következő játékot:

 

 Gyermekkori emlékek

 

 

Childhood Memories

A játék lényege

1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyermekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

 

Ennek megfelelni nem is olyan könnyű! 🙂 Engem legalábbis úgy elöntöttek az emlékek, mint partot a szökőár. Annyi minden jutott hirtelen eszembe, hogy alig tudom sorba rendezni őket.
Mivel sütis néne már sikeresen gasztro síkra terelte a témát, úgy gondolom kis bodzámon nekem is ilyesmit illik leírnom. 

 

  Nem is tudom, melyik volt régebben. Az egyik mamámnál laktunk egy kertes házban 6 éves koromig. Neki egészen apró koromban, mikor a tüsszentésemtől még porzott a föld, homokból sütöttem pogácsát. Megállás nélkül gyártottam őket a tornác alján, mama pedig a lépcsőn ülve ,,ette meg'' azokat. Tiszta büszke voltam magamra, ha jól sikerült kiborítanom a formából és mama meg tudta fogni. Meg mertem volna esküdni rá, hogy tényleg megette 🙂 Persze nem, hanem a hátam mögött mindig visszaszórta, vagy a saját háta mögé rejtette, de ez ma már mit számít? 🙂 Megette és kész! Nekem pedig sikerélményt jelentett.
Ugyanitt, volt a konyhához, ami persze hatalmas méretű volt, egy jó kis kamra. Na ott aztán finom bóbászkák lógtak ám! Azt mesélik anyuék, hogy még járni is alig tudtam, de ha megkérdezték, mit szeretnék enni, megfogtam a kezüket, behúztam őket oda és mutogattam, hogy ,,bóbászkát!'' Vagyis kolbászt 🙂 Akkor persze még nem voltak E-k és egyebek, sima házi kolbász volt és mégsem lett semmi bajunk, sőt! 
Kicsi utca volt a mienk, mindenki ismert. Az egyik bácsinak addig udvaroltam, míg adott a szőlőjéből. A virágos néninek pedig addig, míg adott a virágjából. Aztán rém büszkén vittem hazáig 🙂

Másik mamámékhoz is sokat jártunk. Nekem úgy rémlik, hogy szinte minden hétvégén. De ha nem, akkor is nagyon sokszor.  Elég nagy volt a család és vasárnaponként sokszor volt össznépi összejövetel.
Akkor mama – és egy időben még Eszti néni – korán keltek és feltették főni az isteni levest. Isteni marhahúslevesekre is emlékszem, de volt, hogy orjalevest csináltak, vagy csirkét, tyúkot. Arra nem annyira emlékszem, hogy másodiknak, desszertnek miket ettünk, de azok a levesek…..
Mama mindig azt mondta, hogy jó levest bárki tud főzni, csak jól kell összerakni, aztán el kell felejteni. Ma már biztosan tudom, hogy ez a legnagyobb titka a jó levesnek 🙂

Amikor minden készen volt, márpedig ennek pontban délben kellett lennie, mert a papa délben szeretett vasárnap ebédelni, akkor megterítettünk. Mondhatom, alig fértünk el, annyian voltunk. Később, mikor már nem csak tesóm, hanem unokatesóim is lettek, akkor mi kölykök száműzve lettünk egy másik szobába, ahol aztán tetőfokára csapott a hangulat az asztal körül 🙂
Terítés után következett a tálalás: első körben a főtt zöldségek (mmm…. de imádom ma is, istenem), ahol ment a verseny a főtt hagymákért, fokhagymákért, gombákért. De mindig minden elfogyott ám! Répa, gyökér, karalábé, zeller, káposzta vagy kelbimbó, esetleg paprika.
Második körben jött a sok hús: csirkeszárnyak, lábak, orjacsontok, mikor mi volt. Annyira tetszett már akkor is, hogy mama Kannibáltálnak hívta 🙂 Másik kedvenc szavunk tőle a Labdapecsenye, ami nem más, mint a fasírt. Én is így hívom.
Mi kölykök persze nem tudtuk még sem végigenni, sem nyugton végigülni az ebédet. Félidőben lecsúsztunk a székről az asztal alá, hogy Bogival, a pulival játszunk. Vagy csak hogy megfogdossuk a felnőttek bokáját :)))

Mamával sokat voltam a konyhában, de sosem erőltetett semmit. Csodáltam, hogy mindent meg tud csinálni. Receptet talán csak a bonyolultabb sütikhez használt. Mert azt is jól csinálta 🙂 Amikor tésztát gyúrtunk és lecsíptem belőle, megkóstoltam, mint ő. Ma is így teszek, bármilyen tésztát készítek: nyersen megkóstolom. Szóval tésztát csináltunk és aztán csak lestem, hogy mama csak nyújtja, nyújtja, már olyan  vékony volt, mint a papír. Én meg álltam a széken és mindig szórtam rá a lisztet, ha kérte. Aztán összehajtogatta sok-sok rétegben és a leghatalmasabb késével borzasztóan vékony csíkokra vágta. Még meg is próbálhattam. Mama cérnametéltje fenomenális volt! 🙂 És nem kellett neki tésztagép, mégis egyforma vékonyra sikerült. Mai eszemmel csak ámulok, akkor pedig nagyon élveztem.
Mikor lesz, hogy én is nekiállok házilag saját cérnametéltet készíteni? :))))) Meg túrós tésztához kockákat, meg mákoshoz szélesmetéltet vágni késsel? :)))) 

Akkoriban még senkinek sem volt baja a reggeli szalonnás rántottától. És halkan megemlítem, hogy a papám, aki a 95. évét tapossa, ma is minden nap ezt készíti magának reggelire!  Mi pedig kaphattunk parizeres vajas kenyeret, zsíros kenyeret, párizsi-kosárkát, kolbászos kenyeret, paradicsommal, paprikával, hagymával. És megettük a zöldséget is! Vagy lekváros , vagy mézes kenyeret Nem kellettek a péksütemények, meg a croissant-ok, sós és sajtos rudak, stb. Estére pedig édes kakaót főzött a mama igazi cukorral, elalvás előttre és leszedte a ,,bőrét'' is. Csoda, hogy szép álmaink voltak? 🙂

Mai napig és míg élek, hálával tartozom nekik, hogy gyermekkoromat biztonságossá, széppé és színessé tették már csak avval is, hogy voltak nekem / nekünk, és avval, hogy ennyi finomsággal kényeztettek minket. 

 

Most, hogy kicsit  elcsendesedtek az emlékek körülöttem, arra gondoltam, kinek is adhatnám tovább ezt a stafétát?
Természetesen elküldöm simsinek, akinek imádom a mindennapjait olvasni 🙂  Aztán még magyarcolinnak, mert evvel a játékkal ismét jól tudja majd nyelvünket gyakorolni és remélhetőleg aranyos történeteket olvashat, és persze írhat ő is 🙂  Felkérem kreatív cicót is, hogy osszon meg velünk pár bolondos emléket, mert úgy hiszem az ő lelke még most sem nőtt fel igazán és szerencsére 🙂 Valamint elküldöm bodzának, mert a névrokonság kötelez és kíváncsi is vagyok rá. Végül és nem utolsó sorban konoknak is, aki nagyon remélem, hogy kicsit aktivizálja magát és csodás hétszínvilágából megoszt velünk pár emléket 🙂

Köszönöm!

 

Ui.: 

Persze ma reggel (másnap) megnéztem a ,,termést'' és konoknál azt láttam, hogy kedves Mebarak úgy érzi, kimaradt valamiből. Mivel úgy sincs meg a hét személy, így még örülök is neki, hogy hiányérzete van. Most jól odapingpongozom neki is a játékot 🙂

7 Comments

  1. 86215

    köszönöm, betettem a sorba…

    Reply
  2. szazala

    A cérnametélt tényleg hihetetlen!Nagylánykoromban még próbálkoztam vele,de aztán feladtam,pedig anyu mindig biztatott.

    Reply
  3. BodzaBlog

    szazala, talán tényleg neki kellene állnunk?! 🙂

    konok: akkor várok türelmesen. És remélem, hogy a lelked hamarabb rendbe jön, mint hinnéd! 🙂

    Reply
  4. 71330

    Kedves bodza :p Köszönöm, hogy gondoltál rám, de képzel el, én voltam olyan szorgalmas, és már megcsináltam ezt :p Gyermekkori kedvenceim, vagy valami hasonló a bejegyzés címe :p Még egyszer köszönöm :p

    Reply
  5. 105287

    Köszi a kihívást! Töröm a fejem….

    Reply
  6. 92438

    Bodzablog, köszönöm, amint egy kis levegőhöz jutok, megírom az emlékeket. 🙂

    Reply
  7. BodzaBlog

    Hajrá colin 🙂 de ne vedd kihívásnak, inkább csak játéknak 🙂
    Mebarak: akkor majd jól megkeresem és jól elolvasom 🙂
    Bodzamese: kíváncsian várom 🙂

    Reply

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.