Barackos sült túrótorta

 

 Közösen tartottunk tesómmal szülinapot idén is a szüleinknél a kertben. Tesóm – szerintem legjobb – barátja főzött isteni finom csángó gulyást. Eltartott egy darabig, de jó idő volt és jó volt a hangulat is. Anyu rántott husit csinált és majonézes krumplit úgy, ahogy csak ő tudja 🙂 Persze mindenki jól bekajált, dőltünk jobbra meg balra, fújtattunk, mint valami kovácsfújtató. Kis lazítás után előhozakodtam a desszerttel, hogy ha már szülinap, akkor tortának is lennie kell. De hogy ne legyen túl flancos, és mégse legyen túl egyszerű, megálmodtam.
Komolyan erre ébredtem: kinyitottam a szemem és láttam magam előtt az eredményt. Na most ehhez a képhez kellett megcsinálnom a tortát. 

Mindig tartok a fagyasztóban egy-egy csomag túrót. Nem mindig ricottát, de sokszor jobb is a sima tehéntúró. Gondolatban megveregetem a vállam 🙂 Most is ezt használtam és kemény 10 perc munkával összedobtam a tortát. 

 

Barackos sült túrótorta

Ez kell bele: 25 dkg darált keksz, 3-4 dkg szitált kakaópor, 20 dkg olvasztott vaj, 50 dkg túró, 4 tojás (ha szép nagyok, akkor 3 is elég) 1/2 vaníliarúd kikapart belseje, 10 dkg házi vaníliás cukor (vagy 3 cs. bolti és a többi sima cukor) 1/2 citrom leve, 1 citrom reszelt héja,  csipet só, 1 ek liszt.  1 konzerv sárga húsú őszibarack, 4 ek. étkezési zselatin.

Így készül: a darált kekszet és a kakaóport összekeverjük, az olvasztott vajjal összedolgozzuk és a tortaforma aljába tapicskoljuk. 180°C-os sütőben 10 percig elősütjük. Ezalatt a túrót krémesre keverjük a tojásokkal, a cukrokkal, a vaníliarúd kikapart belsejével.  Belekeverjük a citrom reszelt héját és a fél citrom levét, a csipet sót és ha szükséges, akkor a lisztet is.
Közben kivesszük a tortaformát a sütőből és a nyolcad cikk barackokat szépen körben elhelyezzük rajta. Erre öntjük a túrós masszát. Kiütögetjük belőle a buborékokat úgy, ahogy párszor odaütögetjük az asztalhoz a formát. 180°C-os sütőben kb. 1 óra alatt megsütjük. Ha már langyos, körberakjuk a maradék vékony szeletre vágott barackokkal. Közben zselatint készítünk a barackbefőtt levéből – ettől szép sárga és elég édes is lesz. Langyosra hűtve óvatosan rámerjük kanalanként. Aztán hűtőbe tesszük, míg megdermed. 

barackos sült túrótorta

Ehhez képest már alig bírtam kivárni, hogy olyan stádiumba kerüljön a zselatin, hogy szállítani tudjuk. Aztán anyuéknál gyorsan be a hűtőbe, hogy jól meghúzzon 🙂 Kalandos volt. Ezért is lett a teteje icipicit hullámos, mert ugye nem helikopterrel és nem légpárnás autóval mentünk, a városi utakat pedig mindenki ismeri 🙂 Az ízét mindenesetre nem rontotta el 🙂

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.