Hűtőszekrény és frigidaire

Annyit gondolkodtam rajta amikor a bloggertársak hűtőiről készült fotókat láttam, hogy de miért? 

Mármint miért ragaszkodunk még akkor is a hagyományos és elterjedten bevált rendszerezési szokásainkhoz, amikor már a legtöbb hűtőszekrény újabb, modernebb?
El is magyarázom mire gondolok: 

A régi hűtőszekrényekben és frigidaire-ekben a fagyasztó rekesz felül helyezkedett el. Sőt sokszor ugye egy légtérben az egész hűtővel, később ajtóval, aztán szigeteléssel elválasztva, illetve külön részben, külön külső ajtóval ellátva is szép számmal léteznek.
Eközben maga a hűtőtér is fejlődött és a hideg levegő lefelé történő áramlásával hidegen tartott szekrények elve is változott: ma már légkeveréses, keringetéses hűtők is léteznek. Persze nem mindenkinek futja ilyen csodamasinára – nekem sem 🙂 – de azért nagy általánosságban elmondható, hogy a háztartások nagy részében már az a fajta szekrény található meg, ahol a belső tér hátlapját teljesen befedi a hűtőrész. Sorry, ha nem vagyok szakszerű, mivel nem vagyok szakember. 

Ámde! Miért is teszünk továbbra is minden könnyen és gyorsabban romló, illetve hidegebb tárolást igénylő terméket még mindig felülre? Fogadni mernék, hogy elenyésző azok száma, akik átlátszó ajtós szekrénnyel vannak ellátva, és olykor nem töltenek 1-2-3… percet a nyitott ajtó előtt tanácstalanul. Vagy mert azt elemzik, hogy csak a serital maradt ott és a múlt hét előtti-előtti kínai maradék, vagy annyira teli van a szekrény, hogy tulajdonképpen fogalmuk sincs, mi hol is van? Vagy mert ,,csak úgy'' ennének valamit, de nem tudják, hogy krémtúrót vagy sajtot, vagy egy szelet sonkát? (lsd. Nigella torkoskodásait 🙂 hihi) Ilyenkor alul klasszul kislisszol a hűtőből a lehűtött levegő, szegény jószág meg nem győzve az áramot újra kezdi lehűteni a légteret odabent. 

Szóval a fotókat látva eszembe jutott, hogy valamelyik okos adón láttam egy műsort tán 2 éve, miszerint az ilyen egy légterű, hagyományosnak mondható hűtőszekrény optimális kihasználása akkor valósítható meg, ha a gyorsan romló és hidegebbet igénylő termékeket logikusan alul helyezzük el, ahol eleve hűvösebb a levegő. Így egy logikus sorrendet tartva legalulra kerülnek a tejtermékek: tejföl, joghurt, túrók, sajtkrémek, margarinfélék. Ezek fölött a húskészítmények, felvágottak, borok, főtt ételek: levesek, főzelékek, stb. Feljebb haladva a bontott savanyúságnak, befőttnek, mustárnak, majd legfelül tojásnak, zöldségnek, esetleg gyümölcsnek találhatunk helyet. 
Akkor szinte a homlokomra csapva ért a felismerés, hogy: jé, tényleg! 🙂 Máris mentem és átforgattam a hűtőnk tartalmát. Nem mondom, hogy nem telt bele pár napba, míg megszoktam, hogy mit hol keressek, hova tegyem vissza, de ma már semmi gondom vele. 

Persze tökéletes akkor lenne a rendszer, ha kinyitás nélkül is tudnám mindig, hogy mi merre, stb. Talán van olyan, aki az ajtót felcimkézi kívül, vagy térképet készít a tartalomról, de az nem én vagyok :)) Mégis valahogy kevesebbet kell nyitogatnom és tovább el is állnak a termékek odabent: a tejfölök, apróságok a fiókban – ráadásul nem borulnak ide-oda a rácsokon –  a zöldség pedig felül: sosem fagynak meg és nem szottyosodnak meg. Ha pedig kevesebbet nyitogatom az ajtót, akkor ritkábban kell a kicsikének dolgoznia. Ez pedig energiát spórol meg.

Az egyetlen gondom, hogy nekem eggyel kevesebb a rács. Sokszor jó lenne, ha lenne még egy rácsom, amivel könnyebb lenne a rendszerezés.

Ennyi minden jutott eszembe a fotókról. Azért kíváncsi lennék, erről kinek mi a véleménye? 🙂 

10 Comments

  1. 45414

    Már én is gondolkodtam a problémán, viszont ennek a rendszernek némiképp ellentmond a gyártók elrendezése, azaz a 0 foko nem is fagyasztó, de nem is hűtő rész fölül van, a zöldség-gyümölcs tárolására alkalmas fiókok meg alul. Ebből az következne, hogy az alsó részeken kevésbé van hideg. Nem?

    Reply
  2. Beatbull

    Nagyon hasonló gondolatok merültek fel bennem is a hűtők nézegetésekor! Én is láttam ezeket az elrendezési tippeket, s nagyjából aszerint rendezem – ám nálam erőteljesen befolyásolja az is az elrendezést, hogy mihez szeretnék gyorsan hozzáférni. Ezért van pl. a vaj a bal felső sarokban, mustár pedig az ajtó fiókjában stb. Azt hozzá szeretném azért tenni, hogy a hűtő legalján található gyümölcs-/zöldségrekesz az egyik legmelegebb pontja a hűtőnek, s ott van az igazi helye mindenféle zöldségnek – már amennyiben a hűtőbe kerül. Ja s mivel tudom, hogy mit akarok kivenni a hűtőből, ezért nem szoktam ácsorogni percekig előtte 😉 Egyébként engem leginkább a spárga tárolása aggaszt a legjobban – kivétel nélkül mindenhol csak úgy a hűtőbe behajítva látom, pedig egy nedves ruhába becsavarva sokkal jobban megőrizné frisseségét és szaftosságát… Bár mondjuk a hűtőket tekintve picit kivételnek látom magam, mert mindig frissen vásárolok a főzéshez és a hűtőbe így csak szombat délelőtt kerül be valami (ált. hús vagy hal, zöldséget sem szoktam betenni, mert vasárnap úgyis eltűnik), s így eléggé “üres” a hűtőm – azaz átlátható 😉

    ps: Nekem pont olyan hűtőm van, mint amiről írsz: felül egy mélyhűtőrész, leválasztott légtérrel és egy külön ajtóval – a hűtő hátlapja pedig teljes magasságában be van csövezve.

    Reply
  3. BodzaBlog

    Sziasztok 🙂 Miért gondoljuk azt, hogy a zöldségeknek jó dolguk van a fiókokban? Arról nem is beszélve, hogy legtöbbször a fiókok felett üveglap van. Sokkal jobb nekik a rácson, ahol levegőzhetnek. A mindenféle egyéb apróságok pedig sokkal jobban rendszerezhetők a dobozban. Mint írtam, nekem kevés a polcom, úgy érzem, de a dobozok felett is rács van a hűtőben. Szóval ott sincs melegebb, mint máshol. Úgy látom eléggé egyéni ez a dolog mindenkinél 🙂

    Reply
  4. 45414

    nem mi gondoljuk, hanem a gyártók. azokat szokták zöldségesrekesznek nevezni. 🙂

    Bodza, a te oldaladból jön ez a hang?! minden mást bezártam, de a hang maradt. Mint valami rágcsáló. Kb percenként.

    Szóval, az a kérdés, hogy a gyártókból kinézzük azt az eszetlenséget, hogy afent leírtak nekik nem jutottak az eszükbe, vagy azt feltételezzük, hogy valamiről még nem tudunk (mert nem jártunk utána a hűtők működésének) és az egész másképp alakul, mint ahogy a jelenlegi ismereteink alapján józan ésszel elvárnánk.

    Reply
  5. BodzaBlog

    Szia lujka 🙂 igen: a hang a bárányomé a jobb alsó sarokban, és csak akkor nem fogod hallani, ha kikapcsolod. Sajna ez egy ilyen adaptáció és még én sem hallottam ilyen fura hangon legelni egy bárányt, de a csomag része volt 🙂
    Azt meg nem tudom, hogy a gyártók miből indulnak ki. Mint írtam, egy okos tévéműsorban láttam ezt. Tulajdonképpen arról szólt, hogyan és mivel tudunk energiát megtakarítani? Mik azok, amire nem gondolunk hétköznap. 🙂

    Reply
  6. 86215

    Van egy jó hírem:) ha egyszer kikapcsolod a hangját a baracknak, akkor jó eséllyel megjegyzi a böngésző és többet nem fog zavarni.

    Reply
  7. BodzaBlog

    Azért remélem nem túl rémisztő a kis bárányom 🙂 némán meg egyenesen bűbájos 🙂

    Reply
  8. 86215

    Némán semmi baj nincs vele 🙂

    Reply
  9. 45414

    igen, így némán sokkal cukibb. 🙂
    ha majd valamelyikőtök beleássa magát a hűtött témába, akkor megteszi, hogy dob nekem egy levelet a lujkalap kukk gmail pukk com címre? nekem sajnos bokros tennivalóim lesznek, pl főzni, takarítani és szakdolgozatot írni. 🙂

    Reply
  10. BodzaBlog

    köszi lujka 🙂 már csak azt nem tudom, milyen beleásásra gondoltál? Én kiírtam magamból amit gondoltam, azt meg álmomban sem gondoltam, hogy lesznek hullámai, de nagyon örülök neki 🙂

    Reply

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.