Havi Archívum: május 2008

Az illatokról – negyedik alkalom

Minap megajándékoztam magam. Volt időm és ráérősen bóklásztam a teás sor előtt egy multiban. Nem számoltam meg hány féle-fajta teát tartanak, de számosat.

Olyat akartam választani, ami nem az elcsépelt pirosgyümölcsös, nem az ízesített grey-tea, és szinte zöldnek sem mondható ízesített porok.
Szálas zöldteákat tartok otthon, amiknek autentikus zöld ízük van. Vagyis kesernyések és épp ott érzem a nyelvemen, ahol a keserű ízt.

A bóklászás már majdnem elvette a kedvemet, de akkor megpillantottam valami érdekeset. A Teekanne teáiból már sokat ismerek, próbáltam, sőt van amit kedvelek is. Nagyon jók a gyümölcsteában, egyik kedvencem tőlük a bodzabogyós tea. Mennyei íze van és nem keverendő össze a feketeribiszkéssel.
Szóval Teekanne. Ámde amit láttam, az egy zöld tea. Méghozzá egy Zen  Chai – Green Tea Speciality. Kíváncsivá tett, de ott sajnos nem lehet szimatolni, nem lehet megbontani a celofánt és egyáltalán… Csupán a bátorságomra és fantáziámra volt bízva, de megvásároltam.

Amikor hazaértem és elpakoltam a vásárlást, izgatottan forraltam a vizet. Kikészítettem a Tesótól kapott egyszemélyes teáskannát, meleg vízzel kiöblítettem. Kibontottam a teásdobozt . Csukott szemmel egy mélyet szippantottam belőle. Mmmmmmmmm…… és még egyszer mmmmmmmmmmm 🙂

Ez az aroma… és illat… és amitől már most csurgott a nyálam… aztamindenit! Fűszeres, lágy, karakteres, kesernyés, és valami meghatározhatatlan aromás, keleties illat áradt a dobozból. Jajj, alig vártam, hogy a víz kellően forró legyen.

Leforráztam egy filtert a kb. 80-90°C-os vízzel. Szimatoltam egyet a felcsapó gőzből és mintha valami egész más tájra repített volna. Annyira érzéki az illata, hogy szinte láttam magam, ahogy egy szép zen kertben ülök és csészével a kezemben kis csengettyűket, madarakat, susogó bambuszt, csobogó vizet hallok.

10-12 perc. Kész. Kitöltöttem.  Szinte szertartásosan, és csak kicsit illúzióromboló, hogy nincs igazi, autentikus kínai teáscsészém. Még 🙂 Ennek meg kell adjam a módját. Bevonultam a szobába, minden csendes volt. Kezembe fogtam a bögrémet – amúgy ha nem lenne füle, már majdnem… 🙂 –  és illatoztam. Lassan kortyoltam bele de az íze azonnal rabul ejtett. Ugyanazt a felemelő, varázslatost érzést éltem át, ahogy a számba vettem, és utána is kellemes íz maradt. Nincs rá más szó, csakis az, hogy varázslatos. Már értem, hogy miért zen chai a neve 🙂

egyszemélyes teáskannám :)

Hűtőszekrény és frigidaire

Annyit gondolkodtam rajta amikor a bloggertársak hűtőiről készült fotókat láttam, hogy de miért? 

Mármint miért ragaszkodunk még akkor is a hagyományos és elterjedten bevált rendszerezési szokásainkhoz, amikor már a legtöbb hűtőszekrény újabb, modernebb?
El is magyarázom mire gondolok: 

A régi hűtőszekrényekben és frigidaire-ekben a fagyasztó rekesz felül helyezkedett el. Sőt sokszor ugye egy légtérben az egész hűtővel, később ajtóval, aztán szigeteléssel elválasztva, illetve külön részben, külön külső ajtóval ellátva is szép számmal léteznek.
Eközben maga a hűtőtér is fejlődött és a hideg levegő lefelé történő áramlásával hidegen tartott szekrények elve is változott: ma már légkeveréses, keringetéses hűtők is léteznek. Persze nem mindenkinek futja ilyen csodamasinára – nekem sem 🙂 – de azért nagy általánosságban elmondható, hogy a háztartások nagy részében már az a fajta szekrény található meg, ahol a belső tér hátlapját teljesen befedi a hűtőrész. Sorry, ha nem vagyok szakszerű, mivel nem vagyok szakember. 

Ámde! Miért is teszünk továbbra is minden könnyen és gyorsabban romló, illetve hidegebb tárolást igénylő terméket még mindig felülre? Fogadni mernék, hogy elenyésző azok száma, akik átlátszó ajtós szekrénnyel vannak ellátva, és olykor nem töltenek 1-2-3… percet a nyitott ajtó előtt tanácstalanul. Vagy mert azt elemzik, hogy csak a serital maradt ott és a múlt hét előtti-előtti kínai maradék, vagy annyira teli van a szekrény, hogy tulajdonképpen fogalmuk sincs, mi hol is van? Vagy mert ,,csak úgy'' ennének valamit, de nem tudják, hogy krémtúrót vagy sajtot, vagy egy szelet sonkát? (lsd. Nigella torkoskodásait 🙂 hihi) Ilyenkor alul klasszul kislisszol a hűtőből a lehűtött levegő, szegény jószág meg nem győzve az áramot újra kezdi lehűteni a légteret odabent. 

Szóval a fotókat látva eszembe jutott, hogy valamelyik okos adón láttam egy műsort tán 2 éve, miszerint az ilyen egy légterű, hagyományosnak mondható hűtőszekrény optimális kihasználása akkor valósítható meg, ha a gyorsan romló és hidegebbet igénylő termékeket logikusan alul helyezzük el, ahol eleve hűvösebb a levegő. Így egy logikus sorrendet tartva legalulra kerülnek a tejtermékek: tejföl, joghurt, túrók, sajtkrémek, margarinfélék. Ezek fölött a húskészítmények, felvágottak, borok, főtt ételek: levesek, főzelékek, stb. Feljebb haladva a bontott savanyúságnak, befőttnek, mustárnak, majd legfelül tojásnak, zöldségnek, esetleg gyümölcsnek találhatunk helyet. 
Akkor szinte a homlokomra csapva ért a felismerés, hogy: jé, tényleg! 🙂 Máris mentem és átforgattam a hűtőnk tartalmát. Nem mondom, hogy nem telt bele pár napba, míg megszoktam, hogy mit hol keressek, hova tegyem vissza, de ma már semmi gondom vele. 

Persze tökéletes akkor lenne a rendszer, ha kinyitás nélkül is tudnám mindig, hogy mi merre, stb. Talán van olyan, aki az ajtót felcimkézi kívül, vagy térképet készít a tartalomról, de az nem én vagyok :)) Mégis valahogy kevesebbet kell nyitogatnom és tovább el is állnak a termékek odabent: a tejfölök, apróságok a fiókban – ráadásul nem borulnak ide-oda a rácsokon –  a zöldség pedig felül: sosem fagynak meg és nem szottyosodnak meg. Ha pedig kevesebbet nyitogatom az ajtót, akkor ritkábban kell a kicsikének dolgoznia. Ez pedig energiát spórol meg.

Az egyetlen gondom, hogy nekem eggyel kevesebb a rács. Sokszor jó lenne, ha lenne még egy rácsom, amivel könnyebb lenne a rendszerezés.

Ennyi minden jutott eszembe a fotókról. Azért kíváncsi lennék, erről kinek mi a véleménye? 🙂 

Avokádó dióval

 

Egyik új szenvedélyemnek hódolva, amikor szép avokádót látok valahol, el szoktam kárhozni 1-2 darabra. Általában még kemények, így a gyümölcsös kosaramban hagyom pár napra. Épp addig, míg tapintásra az érett őszibarackhoz nem kezd hasonlítani. Akkor aztán félbevágom, kimagozom és húsát kanállal kifordítom a héjából. Hihetetlen gazdag textúrája és szép színe minden alkalommal magával ragad. Alig százszor említettem eddig, hogy a zöld a kedvenc színem, ugye? :)))

Szombaton azon gondolkodtam, hogy mivel dobjam fel ezt a gyönyörűséget. Aztán eszembe jutott a dió 🙂 Utólag is köszönet érte Peti barátomnak. Na meg Apának, akivel egy estét a zsák dió pucolásával töltöttünk tél elején! 🙂

 

Avokádó dióval

Ez kell hozzá: 1 érett avokádó, 1 marék dió, 1 ek. krémsajt, csipet só, csipet granulált fokhagyma, őrült bors :), pirított rozskenyér

Így készül: a diót száraz serpenyőben finoman megpirítjuk, hagyjuk kihűlni, és késsel nem túl apróra daraboljuk. Az avokádót tálba kanalazzuk, a többi hozzávalóval villa segítségével elkeverjük. Utoljára a diót is belekeverjük. Rozskenyeret pirítunk és arra halmozva elropogtatjuk.

Másnap még finomabb, mert a dió átvesz egy kis nedvességet a krémből, a krém pedig a dió ízével lesz gazdagabb. Nem hinném, hogy én találtam fel a spanyol viaszt, utána sem jártam, hogy valaki készítette-e már így az avokádót. Csak a saját fejem után mentem és még Apa is megnyalta utána a szája szélét 🙂 Ez nekem sikerélmény, hisz' mi másért csinálnám, ha nem ezért? :))

avokádó dióval

Tipp: a sóval óvatosan bánjunk, mert az állásban az avokádó valahogy sósabbá válik. Én inkább kispórolom belőle és utánasózok, ha nagyon szükségét érzem, bár igyekszem minél kevesebb sót használni általában mindenhez. Ismeri mindenki A só c. mesét, ugye? 🙂 Sótlanul nem tudom még az avokádót sem elképzelni, de azért csak óvatosan! 🙂

Naki kedvéért mondom, hogy a krémsajt egy dobozos fajta, tehát simán ki lehet belőle venni ezt a mennyiséget :p

(a petrus már a sajátom, ami vígan éldegél a muskátlim mellett a virágládában az erkélyen :))) )

Epres csónakok

Ez a desszert a véletlen műve. Mivel ma bundás almákat csináltam és megmaradt egy pici a sűrű és fahéjas palacsintatésztából, gondoltam nem hagyom kárba veszni.

Kis csónakokat sütöttem belőle, amit kanállal csurgattam az olajba. Amikor megsültek, Anyukám eperlekvárjával töltöttem meg őket. Pár lépés az erkélyre a citromfűért és már kész is 🙂 Igazán nem nagy mutatvány, de látványos és nagyon finom lett. 🙂 Igaz, hogy ez még a tavalyi eperből készült lekvár, de az ízén nem érezni. Ráadásul Anyu szereti kispórolni belőle a cukrot, így jobban megmarad a gyümölcs íze. Nemsokára a kertben is érik majd az eper, akkor aztán lehet markoszám enni a piros csodákat 🙂 Alig várom! 

epres csónakok

Tejfölös-gombás csirkecombok

Apa ma elment pasinapra. De azért valami vacsit ugye csinálok? Persze valami finomat 🙂
De hogy mit, még fogalmam sem volt, mikor megígértem. Persze végtelenül kedves tőle, hogy megelőlegezi, hogy bármit csinálok, biztosan finom lesz.
Körbenéztem a hűtőben és felmértem a terepet. Gombát találtam, amit már épp ideje elkészíteni, ehhez csirkét gondoltam. Sok tejfölt tartok itthon, mert nagyon szeretjük a tejfölös ételeket. Gondolataimban már össze is állt a vacsi. 
 
Tejfölös-gombás csirkecombok 
 
Ez kell hozzá: csirke alsó- és felsőcombok igény szerint, só, bors, fokhagyma, olívaolaj, 1 fej hagyma, 50 dkg csiperkegomba, 1 nagy tejföl, 1 tk. szárított kakukkfű.
 
Így készült: a combokat megtisztítottam, sóztam és fokhagymáztam, majd tepsiben olívával megcsorgattam. Előbb fólia alatt, majd anélkül megsütöttem-pirítottam. Eközben bőven volt időm a gombára, amit tisztítás után harapható nagy darabokba vágtam: leginkább csak félbe, a kicsiket meg egyben hagytam. A hagymát apróra vágva megpároltam, rádobtam a gombát és megpirítottam. Csak ezután sóztam és borsoztam.
Amikor a csirke megsült, a  hagymás gombát ráhalmoztam, tenyeremben morzsolt kakukkfűvel megszórtam, sóval elkevert tejföllel nyakonöntöttem és 10 percre visszatoltam a forró sütőbe. Párolt rizzsel tálaltam.
tejfölös-gombás csirke

Illatos, gombás-rizses hús

Annyira jó, és annyira szeretem a tavaszt! Ilyenkor már teli van az erkélyem, az én kis kertem minden csodával. 🙂
Nyújtózkodnak a muskátlik, az egyik már a nálam növesztett virágját nyitogatja, a tűzliliom naponta 20 centit növeszt a virágszárán, és idén 5 bokrétában fognak nyílni a csodás virágai. A rózsám is napokon belül kinyílik. Csupa szín és forma! De amit még nagyon-nagyon kedvelek, az a sokféle fűszernövényke. (erről a témáról már áradoztam korábban)

Most már megtehetem, hogy amikor hazajövök, kimegyek az erkélyre és körbenézve csipegetek is a petrus zsenge leveleiből, vagy a thai bazsalikom, a citromos kakukkfű, a rozmaring, vagy a kerti kakukkfű levélkéiből.
Egyik este nem igazán rizottót, mert tényleg nem az, hanem egy nagyon gyors vacsit csináltam.  Mindenből volt itthon egy kicsi, azokat összehoztam.

Illatos, gombás-rizses hús

Ez kell hozzá: 50 dkg sovány darált hús – lehet 4lábúból és 2lábúból is – kicsi olíva, amiben megpirítom, 1 fej vöröshagyma, kb. 25 dkg gomba, 25 dkg rizs, pár levélke thai bazsalikom, citromillatú kakukkfű, fokhagymaszár, 2 szál újhagyma, 6-8 zsályalevélke.

Így készült: a rizst – ,,ó mily szörnyűség'', de zacskósat használok – megfőztem. Eközben a hagymán a gombát megpároltam…. valamikor még 2 hete, azóta a fagyasztóban figyelt, és most kiolvasztva került bele az ételbe. Naszóval a husit az olíván megpirongattam, arra jött a hagymás gomba, só és bors. Az újhagymát felkarikáztam, belekevertem, de nem hőkezeltem már, ennyi elég volt neki a forró gombás húsban. Az egészet összekevertem a megfőtt rizzsel. A friss fokhagyma szárát – ezt is odakint csíptem le 🙂 – a többi fűszernövénykével apróra vágtam, majd belekevertem a rizses húsba. Isteni lett, morzsája sem maradt 🙂

illatos, gombás-rizses hús

Ez a thai bazsalikom! Mmmm… egészen más, mint a hagyományos. Olvastam valahol, hogy állítólag a bazsalikomnak ezer fajtája van. Én nemtom… de ez a thai annyira más. Meg nem határozható, hogy pontosan milyen is az illata amellett, hogy benne van a hagyományos bazsalikom-illat is. De mégis valahogy üdébb, vagy zsengébb, vagy fűszeresebb, vagy mégsem?… A lényeg, hogy imádnivaló. A citromillatú kakukkfüvet Apától kaptam, de ő is kijár az erkélyre szimatolni 🙂 kezd elromlani a zöldekkel szembeni utálata :)))) remélem legalábbis. Az étel ízlett neki, nem piszkálta ki a füveket belőle, sőt odáig merészkedett, hogy a díszító kakukkfűről lehúzta a leveleket és megette! El vagyok ájulva :))) 

Köz-szolgálati bejegyzés

Ez sem az a hely már, ahova egy robot keze még nem tette be a lábát. Sajnos nem először tapasztaltam, hogy a kommentekbe is bekerülhet a kéretlen bejegyzés. Szép nevén SPAM. Ehh.. azt sem érdemli, hogy nagy betűvel írja az ember.
Ennek kapcsán úgy döntöttem, hogy a nem regisztrált felhasználók kommentjeit moderálni fogom és nem hagyom, egy-egy ügyesebb kukalakó spam szétdíbölje a bodzakonyhát.

Mindenkinek köszönöm a megértést, és szeretettel várom a további kommenteket is, amiket igyekszem az e hetinél kicsit gyorsabban megválaszolni 🙂