Camambert sajttal töltött gombák

Az az igazság, hogy nehéz a gombát bekategorizálni. Mármint persze, hogy zőccség ez is 🙂 De azért van benne kis furfang, emiatt nem tehetem a vegatálra. Mindazonáltal a furfang nélkül – amit azért nagy kár lenne kihagyni – a vegatálra is kerülhetne.

Ma délután kölcsönkutyáztam egy órácskát. Elővettem a gombát a hűtőből, mert azt gondoltam, hátha az öcsémék is itt vacsiznak. De olyan hamar végeztek a dolgukkal, hogy mire nekiláttam volna, már itt is voltak. Így inkább töltött gombákat csináltam, mint a mustáros-tejfölös gombaragut. Erre majd máskor visszatérek.

Camambert sajttal töltött gombák

Hozzávalók: 1 kerek, közepes camambert, 8 szép és csinos, tölteni való gombafej, 1 kisebb vöröshagyma, 2 karika pirított zsemleszelet, 3 csík bacon, pár szál petrezselyem, Só, bors gerezd fokhagyma. 1 kisebb fej jégsaláta, 1/2 citrom leve, 2 ek. olíva, bors.

Elkészítése: A gombák szárát kitörjük és apróra kockázzuk. A hagymát szintén. 1 ek. olívaolajon megfonnyasztjuk a hagymát, aztán a gombaszárat, majd rádobjuk a bacont is. Ezalatt megpirul a zsemleszelet és fel is kockázhatjuk. Kockára vágjuk a camambert sajtot is. Felaprózzuk a petrust.

Tepsibe sütőpapírt teszünk, a gombafejeket beletesszük, picit sózzuk és borsozzuk a kalapok belsejét.

A töltelékhez hozzáadjuk a zsemlekockákat, a petrezselymet, a camambert sajtot. Az egészet átkeverjük és úgy töltjük a kalapokba, hogy mindegyikbe mindenből bőségesen jusson.

Forró sütőben 10 perc alatt átsütjük. A jégsalátát közben felcsíkozzuk, a citromlét, olívát, borsot összekeverjük és avval meglocsoljuk. Részemről szárított paradicsomos rizzsel tálaltam. A gombákat a salátára ültettem. Nagyon finom volt. 🙂

camambert sajttal töltött gombák

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.